Elsodort egy embert egy vonat Kisvárdán

Az esethez mentő is érkezett.

vasut-sinek
Fotó: Facebook/Mávinform

Elsodort egy embert a Záhonyból Debrecenbe közlekedő vonat a kisvárdai vasútállomástól nagyjából fél kilométerre.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombati közlemény szerint a város hivatásos tűzoltói gyalog közelítették meg a helyszínt, és a Fényeslitkéről érkező mentesítő szerelvényre segítenek átszállni a vonat utasainak. Az esethez mentő is érkezett.

A vasúttársaság tájékoztatása szerint a helyszínelés végéig egy vágányon szünetel a forgalom Kisvárda és Fényeslitke között, emiatt hosszabb menetidőre lehet számítani a Nyíregyháza-Záhony szakaszon.

Egymást érik a balesetek

Az utóbbi időben egymást érik a vasúti balesetek. Ez most ugyan a nyílt pályán történt, de a MÁV csütörtöki közlése szerint Magyarországon az idén eddig 36 baleset történt vasúti átjárókban, 30 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában.

A június ráadásul „fekete héttel” zárult: öt baleset történt, az egyik három halálos áldozatot követelt.

Hétfőn pedig egy zavart, félmeztelen nő borzolta a kedélyeket Budaörsnél, a sínek között gyalogolva. Neki – úgy tudni – végül nem lett komolyabb baja, a rendőrök mentek érte.

Nekik akar Magyar Péter szavazati jogot adni: megint felmászott valaki egy tehervagonra
Elkezdtek „éledezni” a hőség miatt működésképtelenné vált FLIRT vonatok
Akkora a forróság, hogy korlátozást vezettek be a vasúti és HÉV vonalakon
Vitézy Dávid újraindította, amit Lázár tönkretett: újra láthatók a MÁV késései
Kocsiszínbe tartó villamosok ütköztek a fővárosban
Nagy területen ég a gaz és az avar Törökbálintnál