Baleset

Elütött egy embert a 3-as metró

Gazdaság

Újra 400 fölött az euró árfolyama, másfél éves mélypontra romlott a forint

Baleset

Meghalt egy ember a gödöllői benzinkúton

Leszavazták a fideszesek Brüsszelben az Európai Munkaügyi Hatóság létrehozását

Annyira a munkásokkal van a kormánypárt, hogy az EP-ben ma nemet mondtak az uniós apparátusra, mely a munkavállalók érdekeit védené.

Nem csak itthon, hanem az Európai Parlamentben is téma volt ma a munkaügy, igaz, ott nem a túlórakeret 250-ről 400 órára emelésével, hanem az Európai Munkaügyi Hatóság felállításával foglalkoztak.

A HVG cikke szerint a hatóság létrehozását Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke javasolta még 2017-ben. Az apparátus azért létezne, hogy

tájékoztatást nyújtson a munkavállalók jogairól és kötelezettségeiről a munkavégzéssel, letelepedéssel és szociális támogatásokkal kapcsolatban, valamint fellépne a szociális és munkaügyi szabályokkal való, akár határokon átnyúló visszaélések ellen is.

Az Európai Munkaügyi Hatóság felállításáról kedden szavazott az EP, és nagy többséggel – jobb és bal oldalról egyaránt – el is fogadták.

Ebbe a többségbe azonban nem tartozott bele a Fidesz.

A HVG felidézte, a kétharmados kormánypárt – mely itthon azzal henceg, hogy a munkavállalók oldalán áll –, már múlt héten megpróbálta megtorpedózni a hatóság ötletét, sikertelenül.

A fideszes EP-képviselők ma így is, vagy éppen ezért nemmel voksoltak – olvasható Ujhelyi István MSZP-s EP képviselő Facebook-posztjában.

Emlékezetes, Orbán Viktor éppen ma mondta azt a rabszolgatörvénynek nevezett túlórakeret-emelésről, hogy az a munkások érdekeit szolgálja. Szavai szerint

„a túlmunka vállalása önkéntes, az előterjesztés védi a munkásokat, és lehetővé teszi, hogy aki akar, többet dolgozhasson és többet kereshessen.”

Kósa Lajos, a javaslat egyik ötletgazdája kissé sarkosabban fogalmazott. Szerinte a magyar dolgozók elég felnőttek ahhoz, hogy megvédjék az érdekeiket, továbbá nincs szükség lázadásra, utcára vonulgatásra, sztrájkra, különben is, a 8 éve nem kormányzó szocialisták anno miket műveltek már!

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos pedig azt találta mondani, hogy

a melósok azért járnak Ausztriába, mert itthon nem tudnak túlórázni, ott meg de, és az milyen jó.

A túlmunkakeret növelése komoly indulatokat szült, Pécsett a régiós szakszervezeti vezető, Benke Norbert azt mondta, ha a kormány nem tárgyal a szakszervezetekkel, és átnyomja a tervezetet,

„januárban megállítjuk az országot, mi, melósok.”

Ez is érdekelhet:
10 centi havat kaphatunk a hétvégén

Kapcsolódó hírek

Lázár János idegei feladták: seggnyalást, aberrált, belvárosi, libsi gyerekeket emlegetve őrjöng a Facebookon

Viharos széllel, csapadékkal érkezik a hidegfront

Nagyon kiosztotta egy MSZP-s a Pesti Srácok propagandistáját

Drasztikusan emelné a kormány a katonák túlórakeretét

Tárgyalás nélkül ítéltetne el három embert az ügyészség, akik a rabszolgatörvény ellen tüntettek

Felfüggesztett börtönre ítéltek egy férfit, aki eldobott két tojást a rabszolgatörvény elleni tüntetésen

Kövér döntött: így bűnhődnek a túlóratörvény ellen tiltakozó ellenzéki politikusok

Alkotmánybíróság: rendben volt a rabszolgatörvény elfogadása körüli perpatvar

Lecsapott az ellenzéki képviselőkre a fideszes többség – 41 milliós bírságot szavaztak meg