Kunhalmi Ágnes
15 cikk
Kunhalmi Ágnes nekiment a kormánynak: Soha többé nem indulhatok választáson a saját hazámban?
Je suis 16 éven át semmirekellő, töketlen megélhetési óellenzékiek, akik két hónap után máris megunták a civil életet.
Újabb ellenzéki lépett vissza: „Van esélyünk, hogy a rezsimet magunk mögött tudjuk hagyni április 12-én”
Kunhalmi Ágnes mégsem indul a 2026-os országgyűlési választásokon – jelentette be a baloldali politikus a Facebookon. Kunhalmi Budapest 8-as számú egyéni…
Feltámad az MSZP? Lemondtak a párt társelnökei
Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes is lemondott társelnöki tisztségéről az MSZP országos választmányi ülésén – értesült az ATV szombaton. Állítólag az elmúlt…
Nagy bejelentést tett az egyik szirszarpárt, ebbe most tényleg beleremeghet az Orbán-rendszer
Vesztét érzi az amúgy is már 4%-ra zsugorodott (más kutatások által nem is említett) MSZP, mert a közelgő önkormányzati választás kapcsán a párt ismét…
Orbán végnapjai: az MSZP megkezdte a felkészülést az EP- és az önkormányzati választásra
Megkezdte a felkészülést az MSZP a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választásra – jelentették be a Fidesz-kollaboráns maffiapárt vezetői szombaton.…
Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes az MSZP társelnöke
Komjáthi Imrét és Kunhalmi Ágnest választotta az MSZP társelnökeivé a párt tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten. A társelnöki posztokért két jelölt…
Közzétette az MSZP a listás jelöltjeit a ’22-es választásra
Az MSZP választmánya döntött a közös ellenzéki lista szocialista jelöltjeiről – közölte honlapján a párt. A listát Tóth Bertalan társelnök vezeti, a párt női…
Kunhalmi Ágnes most egy villamosnak ment neki
Korábban a közmédia épületében egy ajtóval keveredett összetűzésbe.
Kunhalmi Ágnes tökig maszkban, mindenkitől megfelelő távolságban megtekintett egy Vasas meccset
Ja, nem.
Kunhalmi helyesírását gúnyolta Kocsis Máté, de neki sem erőssége a nyelvtan
„Kunhalmi Ágnes ma a parlamentben magára írta a nyelvtanból valaha szerzett legjobb osztályzatát! Reméljük a mai érettségin jobb jegyek születnek országszerte!…
Kövér egy pohár vizet, „meg egy nyugtatót” kért a parlamentben
A DK-s Varju László hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben arról beszélt, hogy segíteni kell a devizahitel-károsultakon, tűrhetetlen, hogy hetente 60-80…
Karácsony Gergely az állatvédelemmel kapcsolatban is megígért mindent
Állatvédelmi chartát hirdetett Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje vasárnap, hogy segítse az emberek és a háziállatok „harmonikus…
Meggyűlt a baja a helyesírással Kunhalminak és Bangónénak
Senki nem parodizálja olyan jól az ellenzéket, mint saját maguk.
Kunhalmi Ágnes szerint visszatért a remény, hogy megdönthessék Orbán rendszerét
Miközben ellenzéki oldalról is számos hírforrás kudarcnak nevezte a szombati tüntetéseket, Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője szerint óriási…
Megszólalt a „letepert” MSZP-s, már máshogy emlékszik, mint tegnap a pártja
Orbán Viktor a multik oldalára állt, különben nem javasolnák a munka törvénykönyvének beterjesztett módosítását, amely alapján minden adott lesz ahhoz, hogy…