Gazdaság

Kínos kérdésekre várja a választ Orbán Viktortól Magyar Péter

Belföld

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

Politika

Magyar Péter: közzéteszem a felvételt, ami miatt a kormánynak le kell mondania

1,5 milliárdot adnak az adófizetők két szolnoki templom felújítására

Korszerű kamerarendszer is segíti majd Isten mindent látó szemét.

RövidenRöviden
A Belvárosi Szentháromság-templom Szolnokon.
A Belvárosi Szentháromság-templom Szolnokon. Fotó: szolkat.hu

Másfél milliárd forintból újul meg Szolnokon két római katolikus templom kormányzati döntésnek köszönhetően, a beruházások a tervek szerint tavasszal kezdődnek meg és 2020-ra készülnek el.

Szalay Ferenc, a Tisza-parti város fideszes polgármestere az MTI-nek újságolta el, hogy a Belvárosi Szentháromság-templom műemlék épületének felújítására 1,3 milliárd forintot, a műemlék jellegű Magyarok Nagyasszonya-templom – ismertebb nevén vártemplom – korszerűsítésére 200 millió forintot sikerült keríteni.

A polgármester úgy tudja, a beruházások hosszú távon nemcsak a templomok küllemének megóvását szolgálják, de

a környék egyházi turizmusának fellendítését is nagyban segítik majd.

Máthé György esperes-plébános szerint a beruházások részletes tervezése a napokban indul, megújul a plébánia is. Utalt arra, a barokk stílusú belvárosi templomot korábban már tizenhét szakterületen vizsgálták a szakértők, öt évvel ezelőtt már elkészült az épület teljes felújítási terve is. A cél most a templom teljes külső-belső felújítása, egy korszerű kamerarendszert is működtetnek majd a tervek szerint.

Máthé végül kibökte, hogy a hívek adományából és az egyházi adóból nem tudták volna finanszírozni ezeket fejlesztéseket, az azokból befolyó összeg ugyanis csupán a működésre elég.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Néhány órás újszülöttet találtak a szolnoki kórház inkubátorában

„De legalább a túró rudi áfája csökken”: megszűnik az urológiai fekvőbetegosztály hétfőtől a szolnoki Hetényi Géza kórházban

Baleset Szolnoknál, két ember meghalt

Gulyás Gergelynek ún. gerincműtéte volt

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

„Akkor is hazudsz, ha kérdezel” – reagálta Bayer Zsoltnak Magyar Péter