Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Belföld

Rejtélyes kijelentést tett Gulyás Gergely, amikor Magyar Péterről faggatták

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Betépve menekült órákon át a rendőrök elől egy férfi Budapesten

A Budaörsi Járási Ügyészség indítvány tett annak a férfinak a letartóztatására, aki bódult állapotban vezetett, elmenekült a rendőri intézkedés elől, majd fél kilogramm amfetamint találtak nála a budaörsi lakásában – írja az ügyészség honlapja.

A bűnügy gyanúsítottja, egy fiatal férfi 2018. november 13-án, kora reggel, egy külföldi rendszámú gépkocsival haladt Budaörs utcáin.

A férfit a Szép utcában a rendőrök igazoltatni akarták,

de nem állt meg, hanem a kocsit a rendőr felé kormányozta, nekihajtott a rendőrautónak, majd elszáguldott.

A gyanúsított Törökbálinton kiszállt az autóból, és gyalog menekült tovább, végül Biatorbágyig jutott, ott egy ház kertjében elfogták, ahol szemmel láthatóan bódult állapotban volt. A férfi budaörsi lakásában kutatást tartottak, ahol a fagyasztóból fél kilogramm amfetamin került elő.

A kábítószer birtoklásának bűntettével gyanúsított férfi órákon át menekült a rendőrök elől.

Okkal lehet tartani attól, hogy szabadon hagyva újabb bűncselekményt követne el, így a nyomozás során a jelenléte, és a bűnismétlés megakadályozása kizárólag a letartóztatásával biztosítható. A Budaörsi Járási Ügyészség ezért indítványozta a férfi letartóztatásának elrendelését.