Baleset

Súlyos baleset az Esztergom Rallyn: nézők közé csapódott egy autó, legalább 4-en meghaltak, sok a sérült

Bulvár

Tónika Show: valaki összemontázsolta Vámpír Ági kifakadását Varga Judit arcával

Baleset

Megrázó videó került elő az Esztergom-Nyerges Rallyn történt balesetről

Gusztustalan budapesti éttermen ütött rajta a Nébih

Házhozszállítást is végző budapesti éttermet ellenőrzött a hivatal, többek között legyek és egy csomó visszakövethetetlen hús került elő.

Harta ViktorHarta Viktor

A Nébih keddi tájékoztatása szerint az ellenőrzést még szeptember végén tartották. A vizsgálatkor számos higiénia hiányosságot tártak fel, többek között nem minden munkavállaló rendelkezett érvényes egészségügyi vizsgálattal, a gazdasági folyosón pedig ételkészítést és készételtárolást is végeztek.

Itt kapott helyet például a palacsinta, míg a fedetlenül tárolt krumplipürét a szintén fedetlen hulladéktároló mellett találták az ellenőrök. Ugyanezen a folyóson tárolták (ugyancsak nem zárt formában) a szárazárut és ételmaradékot is.

A hűtőkamrában különböző higiéniai megítélésű élelmiszereket tartottak együtt a keresztszennyeződés veszélyének kitéve. A főzőtér nyitott ablakáról hiányzott a rovarháló, a helységben legyek is voltak. A földesáru mosását, tisztítását a főzőtéri üzemi edény mosogatóban végezték.

Az ellenőrzés során a hatóság összesen több mint 34 kg alapanyagot vont ki a forgalomból, melyek túlnyomó részének a nyomon követése nem volt biztosított, de akadt köztük lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszer is

– áll a közleményben. Az étterem házhozszállítást is végez. A hatóság szakemberi további adatgyűjtés alapján megállapították, hogy az üzletből online felületen keresztül nagy mennyiségben értékesítettek olyan ételeket, melyekben a borjúhús összetevőre vonatkozóan az étterem nem rendelkezett számlával, így több mint 360 kg felhasznált hús nyomon követése nem volt biztosított, eredete nem igazolható.

A feltárt jogsértések miatt az éttermet üzemeltető élelmiszer-vállalkozást több millió forint bírság megfizetésére kötelezte a hatóság. Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a jogsértés listán.

Ez is érdekelhet

Snidlinges szendvicsfeltétet hívott vissza a SPAR

Penészgombás italt hívott vissza a Lidl

Szalmonellás termék visszahívását jelentette be a Nébih

Pénztárcabarát fürdőtippek a hosszú hétvégére

Tisztítószer került a Szentkirályi ásványvizébe, ezt a szériát hívta vissza a gyártó

Hugyozd össze a Westendet! – polgári engedetlenségi mozgalmat hirdetünk