Belföld

„Helló, Röfi!” – Megidézte Orbán Viktort a kormánybiztos

Bulvár

„Mi van, bazmeg, gyere ki!” – Újabb részeg, őrjöngő fideszeseket vettek videóra

Gazdaság

Hatalmas bónuszt kap minden dolgozó a kecskeméti Mercedes-Benz-gyárban

A 19 és 29 év közöttiek több mint felének semmilyen megtakarítása nincs

RövidenRöviden

A fiatalok megtakarításai szokásait vizsgálta a K&H. A felmérésből kiderült, hogy összességében a 19 és 29 év közöttiek 44 százaléka rendelkezik csak megtakarítással, ezen belül a kutatás szerint a megtakarítási viselkedésük nagyon különböző:

  • 27 százalékuk minden hónap elején félretesz egy meghatározott összeget,
  • 20 százalékuk a hónap végén megmaradt pénzt teszi félre,
  • 31 százalék csak alkalmanként takarít meg, amikor éppen úgy alakul, hogy marad pénze a hónap végén,
  • 22 százalék viszont úgy nyilatkozott, hogy semmilyen módon nem takarít meg.

A megtakarítások hiánya leginkább a munkanélküliekre (43 százalék) és a nyugati megyékben élőkre (31 százalék) volt jellemző, legkevésbé pedig a budapestiekre, itt csak 13 százalékuk nem tesz félre valamilyen összeget minden hónapban.

Az index szerint a legtöbben, a választ adók 51 százaléka a lakásvásárlást említette megtakarítási célként. A megkérdezettek 43 százaléka általános tartalékot képez.

A kutatás szerint a megtakarítások átlaga közel 400 ezer forint volt 2018 második negyedévében, az összeg az iskolai végzettség növekedésével együtt emelkedik. Az alacsonyabb iskolai végzettségűeknek átlagosan 270 ezer forint megtakarítása van, addig a magasabban képzett válaszadók átlagosan 1,7 millió forinttal rendelkeztek.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a magyar sajtóval.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább chaten, mutasd meg ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Felmérés: 736 ezer forint megtakarítása van egy átlagos fiatalnak

Nagy bejelentést tett Varga Mihály, ezzel az állampapírral lehet most jól keresni

Itt van Orbán születésnapi ajándéka: újabb, 13 százalékos sarcot vetett ki a befektetésekre a kormány

„A társadalom 80 százalékának nincs érdemi megtakarítása” – súlyos kutatást ismertetett az OTP

Hatalmas bónuszt kap minden dolgozó a kecskeméti Mercedes-Benz-gyárban

Két év alatt 564 milliárd forint kár érhette Magyarországot, amiért az oroszoktól vesszük a gázt