Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Felmérés: Átlagosan 404 ezer forint megtakarításuk van a fiataloknak

Jobban állnak, mint a miniszterelnök, akinek a vagyonnyilatkozata szerint egy fillérje sincs.

Átlagosan 404 ezer forint megtakarítása van a 19 és 29 év közötti magyar fiataloknak a K&H ifjúsági indexének 2020 első negyedévi megállapítása szerint, ezen belül a 19-25 évesek átlagosan 300 ezer forint spórolt pénzzel rendelkeznek, míg a 26-29 éveseknél félmillió forint felett alakul a félretett összegek átlaga.

Az MTI hírében nincs szó a kutatás módszertanáról, így az nem derül ki, hogy az „átlagba” beletartoznak-e pl. a leszakadó régiók fiataljai is, vagy a K&H házon belül végzett kutatást.

A felmérés mindenesetre úgy tudja: a fiatalok 55 százaléka rendelkezik megtakarítással, ami ráadásul a két évvel ezelőtti 41 százalékos mutatóhoz képest jelentős növekedés. A megkérdezettek 30 százalékára jellemző a legtudatosabb megtakarítás, amikor a hónap elején félretesznek egy előre meghatározott összeget, és csak 17 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy jelenleg egyáltalán nem tud félretenni semmit havi jövedelméből – írják.

Azt is megjegyzik, a fiatalok megtakarításainak átlagos 404 ezer forintos összege a 2019-es adatokhoz képest enyhe visszaesést mutat, de így sem nevezhető csekélynek. Hozzátették: ez az összeg csak a megkérdezettek 55 százalékának átlagát jelenti. A maradék 45 százalék semmilyen megtakarítással nem rendelkezik – emelték ki. Kiderült az is, hogy

a fiataloknak csupán 31 százaléka képes fél évnél tovább fenntartani magát megtakarításaiból, 34 százalékuk pedig kevesebb mint egy hónap alatt felélné összespórolt pénzét.

A megtakarító fiatalok közel fele lakáscéllal tesz félre, 22 százalékuk tanulmányaira spórol, 36 százalékuk pedig nem említett konkrét megtakarítási célt a pénzintézet felmérése szerint.

A kutatás felhívja a figyelmet arra, hogy a célzott megtakarítás mindig nagyobb ösztönzőerővel hat, mintha csak alkalmanként tesznek félre az emberek, és nagyobb a valószínűsége annak, hogy az idő haladtával se fognak hozzányúlni a spórolt pénzükhöz.