Ettől agyérgörcsig veri a klaviatúrát özv. Rotyolákné Marika digitális harcos és még a Lidl akciós újságja alá is odakommenteli, hogy „hazugsáááág”: nyolc egyetemistákból álló csapat tudományos alapossággal vizsgálta meg, hogy melyik mai rendezvényen hány résztvevő volt, és az jött ki, hogy
- a Fidesz békementére
- míg a Tisza Párt rendezvényére kb. 160-170 ezren voltak kíváncsiak.
Szabó Andrea szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese (holnap már lehet, hogy nem kell bemenni) a Facebook-oldalán összegezte a számításaikat.
„Reggel 8.30 és este 18 óra között kint voltam egyetemistákkal a két eseményen. Kutattunk. Miután a nap folyamán folyamatosan kapcsolatban álltunk egymással, pontosan tudtuk, hogy melyik hallgatói csapat hol van, és kísértük a tömegeket, az elején, a közepén és a végén is” – kezdi posztját, úgy folytatva:
„Az én becsléseim szerint a Fidesz kb. 85-92 ezer embert tudott megmozgatni, ha igaz, hogy az Alkotmány utca végéig állt a tömeg és még ott is egy kicsit kiszélesedett (…) a TISZA rendezvényén legalább 1,7-1,8-szer többen voltak, kb. 160-170 ezren”.
Szabó ismertetése szerint ezek mind konzervatív becslések, „de biztosan állíthatom, hogy nem voltak kétszer többen az első rendezvényen (ahogy Orbán Viktor hazudja – a szerk.), sőt, majdnem biztos vagyok benne, hogy ha nem is kétszer, de legalább 1,7-szer többen voltak a délutánin, mint a délelőttin”.
Arról, hogy az égből hogyan nézett ki a Tisza Párt menete, itt mutattunk fotót, miután a drónozást ugyan igyekezett megtiltani a Honvédelmi Minisztérium, de egy szemfüles utas a Ryanair éppen Budapesten landoló gépéről lefotózta a tömeget: