A Rákosrendezővel pofára esett kormányközeli dubaji befektető, Mohamed Allabar magyarországi cége vette meg Budapest egyik legértékesebb ingatlanát, a Belügyminisztérium Széchenyi téri impozáns műemléképületét.
A Válasz Online szombaton írta meg, hogy felkerült a Nemzeti Vagyonkezelő szerződései közé a Belügyminisztérium palotájának adásvételi szerződése.
„Ez a Széchenyi téri épület a koronaékszer a választás előtti utolsó hónapokban dobra vert kormányzati ingatlanok között, ezért különösen érdekes, hogy kinek sikerült megvennie”
– fogalmaznak, hozzátéve: a három műemlék házból álló hatalmas tömb a szeptember 17-i árverésen körülbelül 50,8 milliárdért kelt el, és mindössze egy jelentkező volt, aki már korábban letette a 12,7 milliárd forintos biztosítékot. Így természetesen árverseny sem volt. A vevő nevét azonban nem tudhattuk – eddig.
A most közzétett szerződésből azonban kiderül, hogy a Belügyminisztérium épületét az Eagle Hills Hungary Zrt. vette meg, ez Mohamed Alabbar emirátusi ingatlanfejlesztő vállalkozása, amit a főváros ellenállása miatt kudarcba fúlt Rákos-Dubaj projektre alapított.
A lap megjegyzi, hogy a szerződés rögzíti: ezúttal nincs elővásárlási joga a fővárosnak, így ez az ügylet „nem csúszhat el egy banánhéjon”. A szerződést október 20-án írták alá, a vételárat 30 napon belül kell Alabbaréknak átutalni ezután pedig legkésőbb 2026. január 15-én megtörténik a birtokátátruhazás (kivéve egy kisebb ingatlanrészt, amiben a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat aggregációs pontja működik, ezt legkésőbb jövő év július 15-ig számolják fel).
Négyzetméteráron számolva is potom pénzért szerezték meg
A Válasz Online értékelése szerint az ügylet a vevő számára igazán nem kedvezőtlen: a mellékelt pályázati leírás szerint a hatalmas épülettömb teljes beépített alapterülete 41000 négyzetméter, tehát
körülbelül 1,2 milliós négyzetméteráron adták a magyar állam egyik jelképét, a főváros kiemelten műemlék épületét.
Összevetésül: ennél drágábban kelnek el ma már az átlagos állapotú panellakások, társasházi lakások Budapesten – nem a belvárosban, nem a Duna-parton, nem ilyen pazar panorámával…
Orbán veje járhatott közben az épületegyüttes elherdálásában
Július 18-án a 444 számolt be egy olvasói fotó alapján arról, hogy Mohamed Alabbar Tiborcz Istvánnal és Orbán Ráhellel sétálgatott a Kossuth téren. Alabbar akkor egy emirátusi üzletemberekből álló delegációval érkezett Budapestre, de már Rákos-Dubaj meghiúsulása után.






