Orbán Viktor minden riadt tiltakozása ellenére a magyarok többsége elutasítja a kormányközeli üzletemberek meggazdagodását, a társadalom több mint 70%-a vagyonosodási vizsgálatot követel – ez derül ki az aHang által rendelt friss közvélemény-kutatásból.
A civil szervezet Lopnak névvel elindított egy „nemzeti szégyenfalat”, egy arcképcsarnokot is, amelyben az Orbán-rendszer elmúlt 15 évének alakjait mutatják be.
A felmérésről beszámoló közlemény szerint a 21 Kutatóközpont augusztus végén és október elején két országos, reprezentatív közvélemény-kutatást végzett, amely szerint
a magyarok döntő többsége elutasítja a kormányhoz közel álló vállalkozók meggazdagodását, emellett pedig elszámoltatást, vagyonosodási vizsgálatot tartanak szükségesnek az esetükben.
- Tízből heten (69%) nem tartják helyesnek, hogy néhány vállalkozó az Orbán-kormány idején, nem kis részben közbeszerzések révén gazdagodott meg jelentősen;
- és mindössze 12 százalék gondolja úgy, hogy ez rendben van,
- míg 19 százalék nem tudott vagy nem akart véleményt formálni.
Bőven kétharmad a vagyonosodási vizsgálatok mellett
A második kérdésre, amely azt vizsgálta, hogy „szükségesnek tart-e vagyonosodási vizsgálatot az esetükben”, még erőteljesebb társadalmi igény rajzolódott ki:
- 72 százalék szerint szükség van ilyen vizsgálatokra,
- mindössze 11 százalék gondolja úgy, hogy nincs,
- és 17 százalék maradt bizonytalan.
Az aHang fél évvel ezelőtt indította kampányát, amelyben vagyonosodási vizsgálatot követel az oligarchákkal és strómanokkal szemben. A petíciót eddig közel 25 ezer ember írta alá. A mostani adatok szerint ez a kezdeményezés nemcsak erkölcsi, hanem széles társadalmi támogatottságot is élvez.
„A magyarok háromnegyede már nemcsak elítéli a politikai kapcsolataik révén meggazdagodott üzletembereket, hanem konkrét vizsgálatot is követelnek. Ez azt mutatja, hogy az emberek becsületet és felelősséget akarnak, nem kifogásokat”
– mondta Szalóki Viktor, az aHang politikai igazgatója.
A fideszeseket is kiakasztják a milliárdos gazemberek
A kutatás szerint a Fidesz-tábor sem egységes a kérdésben. Bár a kormánypárti szavazók harmada (33%) helyesnek tartja a kormányközeli gazdagodást, 30 százalék már elutasítja, és 37 százalék bizonytalan. Amikor viszont konkrétan a vagyonosodási vizsgálatról kérdezték őket, 41 százalék már támogatja az elszámoltatást – ez a lojalitás határát is kijelöli.
Ezzel szemben a Tisza-párt szavazóinak 99 százaléka, más pártok támogatói közül 89 százalék, és a bizonytalan szavazók 63 százaléka is a vizsgálat mellett van.
Nem ördögtől való, csak Orbán Viktor retteg tőle
A civil szervezet szerint a mostani adatok bebizonyítják, hogy a vagyonosodási vizsgálatok követelése nem radikális, hanem többségi álláspont Magyarországon. A szervezet a következő hónapokban folytatja a petíció és a kampány erősítését, hogy valódi vizsgálatok induljanak az oligarchák és strómanok ügyeiben. „Aki becsületesen gazdagodott, annak nincs mitől félnie – de aki a közpénzből lett milliárdos, annak ideje számot adni” – fogalmazták meg.
Elindult a Lopnak „nemzeti szégyenfal”
Az aHang egy új honlapot is elindított, Lopnak néven, amelynek célja, hogy megmutassák, hogy a vezető politikusok és a gazdasági elit már az egész országot behálózták:
kis gömböcként mindent befalnak, miközben az átlagemberek, a nagy többség nem jut előre.
„A közvélemény-kutatásunk is bebizonyítja, hogy nincs több idő a félrenézésre, nincs több idő a közömbösségre. Nevén kell nevezni a felelősőket. Mi megtesszük. Elindult a legújabb honlapunk, az ahang.hu/lopnak, ahol megmutatjuk az elmúlt 15 év felelőseit, azokat, akik ellopták a jövőnket, ellopták az országunk jövőjét” – mondta el Szalóki Viktor, az aHang politikai igazgatója.