Egészségügy

Nem múlt el a veszély, Müller Cecíliát is riasztották: „újra fokozottan fontos a kézfertőtlenítés”

Sport

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar válogatott sportoló

Gazdaság

Megjelent a rendelet: elvesz a kormány egy utcát Budapesttől

Lemondott a Zöld Hidat tulajdonló önkormányzati társulás éléről Gémesi György

Lemondott Gémesi György a Zöld Híd B.I.G.G Nonprofit Kft.-t tulajdonló Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöki posztjáról hétfőn.

Az ügy előzménye, hogy a Zöld Híd október 25-én jelentette be: leállítja az ellátási körzetéhez tartozó 116 településen a szemétszállítást, mert nem kapta meg a neki járó pénzt a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től (NHKV). A katasztrófavédelem október 31-én vette át a területen a szemétszállítás irányítását.

Gémesi György az MTI-nek hétfő este elmondta, hogy

látva a kialakult helyzetet, ismerve a politikai szándékokat döntött a lemondásáról.

Közölte, a társulás hétfői ülésén az eredetileg beterjesztett napirendi pontokat nem tárgyalták, viszont fideszes polgármesterek két napirendi javaslatot is benyújtottak a helyszínen. Az egyikben a visszahívását, a másikban új elnök kinevezését kezdeményezték – mondta Gémesi György hozzátéve: a szervezeti és működési szabályzat szerint az új elnököt három hét múlva lehet megválasztani, addig ügyvezetőként áll a társulás élén.

Gémesi Gyöegy közölte: a felügyelőbizottság a szintén hétfői ülésén megállapította, hogy semmilyen olyan utasítást nem adtak Gyenes Szilárddal, a Zöld Híd ügyvezető igazgatójával, amely ellentétes lett volna az alapszabállyal, a határozatokkal, valamint nem adtak politikai utasításokat a cégnek. A bizottság ugyanakkor megállapította azt is, hogy a tavalyi évhez képest 1,1 milliárd forint hiányzott a Zöld Híd idei működéséből. Az előző évben ezt az összeget a NHKV még megadta – tette hozzá Gémesi György, aki szerint ennek oka nem az elszámolás, az igénylés, hanem „egész egyszerűen a tudatos kivéreztetés”.

Sajnálatát fejezte ki, hogy a cég 400 dolgozója és a szolgáltatással érintett 350 ezer ember a politikai játszma részeseivé vált.

Közölte: felkér a héten egy nemzetközileg auditált céget arra, állapítsák meg, hogy ki a felelős a kialakult helyzetért. Gémesi György szerint a felelőst valószínűleg nem a cégen és nem a társuláson belül kell keresni.

Állami kukamaffia?

Az NHKV és konkrétan a Zöld Híd körüli ügyködésekről többen írtak az elmúlt hetekben, legutóbb az egykori NAV-botrányt kirobbantó Horváth András, aki szerint

a nagy átalakítás annak érdekében történik, hogy idővel az egész szektort egy kormányközeli oligarcha kezébe játsszák át.

ÁLLAMI KUKAMAFFIAA Zöld Híd Nonprofit Kft. bedöntése nem az első eset. Amióta a nonprofit szektorba kényszerítették a…

Posted by András Horváth on Sunday, November 4, 2018

Ez is érdekelhet:
Közalkalmazotti kirúgáshullám: megalázó módon bocsátják el a dolgozókat

Kapcsolódó hírek

Szijjártó: Újabb magyar állampolgárokat menekítenek ki Libanonból

Magyar Péter már a délutáni tüntetés előtt elment a közmédiához, kiragasztotta pártja követeléseit

Egy rejtélyes négyfős cégre bízták a teljes szemétkáosz felszámolását

Dráguló menzával indulhat a tanév, kivéve a honvédelmi iskolákban

Mintha a jövőbe látott volna a szemétkáosz felszámolására szerződtetett négyfős cég

Olyat mondott a kukaholding, hogy belesajdul a szíved

Megszólalt a katasztrófavédelem a lakosság kukásnak állítása kapcsán

Luxusfizetéseket osztogat a bukott kukaholding

Magyar Péter: megdőlt a teória, nem jött létre a nagykoalíció Budapesten