Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Életmód

Megszűnik egy kedvelt tévécsatorna Magyarországon

Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Lázár: Hitvány ember nem csinálhat jó politikát

Tisza István néhai miniszterelnök halálának századik évfordulója alkalmából rendeztek konferenciát a Parlamentben.

Lázár János néhai miniszter a tanácskozást megnyitó beszédében azt mondta, hogy bár Tisza önmeghatározása szerint szabadelvű volt, ez azonban akkor mást jelentett: ő biztosan máshová tartott, mint azok, akiket ma neveznek liberálisoknak.

Tisza István ellene volt az üres szólamoknak, a cselekvés nélküli szavaknak – idézte fel Lázár, aki szerint az egykori kormányfőnek példaképnek kellene lennie a jelen és a közeljövő magyar politikusai számára, ha az országot újra azzá a nagy állammá akarják tenni, amely ezer éven át, a miniszterelnök meggyilkolásáig létezett.

Felidézte, hogy korszakában távol állt egymástól a protestantizmus és a katolicizmus, így kivételes szorgalom és tudás kellett ahhoz, hogy a katolikus Habsburgok birodalmában egy kálomista magyar középnemes emelkedhessen az ország ilyen magas közjogi tisztségébe.

A képviselő azt hangoztatta, hogy Tisza István körül változott a világ, és nem fordítva: ő egy helyben állt, megmaradt keresztyénnek, harcosnak és magyarnak. Ugyan politikáján többször módosított, ezt csupán azért tette, hogy a hitét, az elköteleződését soha ne kelljen megmásítania – tért ki a néhai miniszterelnök elvhűségére.

Lázár János jelezte,

Tisza István azt vallotta, hogy az ember személyes erkölcse a politikáját is meghatározza: úgy vélekedett, hogy hitvány ember nem csinálhat jó politikát.

Az eseményen bemutatták az Ahogy éltem, úgy fogok meghalni – Tisza István tragédiája című dokumentumfilmet.