Belföld

Azonnal lemondott Orbán minisztere a tegnapi csúfos kudarcuk után

Bulvár

„Karsai Dániel kapja be” – üzente a győri megafonos a haldokló alkotmányjogásznak

Belföld

Rónai Egon megszólalt Magyar Péter kirohanásáról

Klórgázmérgezés a Semmelweis Egyetem újszülött intenzívjén

A BRFK életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást.

Klórgázmérgezés történt szombatról vasárnapra virradóra a Semmelweis Egyetem Üllői úti újszülött intenzív osztályán – tudta meg rendőrségi forrásból a Magyar Hang.

A beszántott Magyar Nemzet utódjaként létrejött lap kedden arról írt, hogy az osztályon a koraszülöttek mellett a dolgozók és a hozzátartozók közül is többen közvetlen veszélynek voltak kitéve.

A Magyar Hang szerint a rendőrséget a klinika vezetése értesítette a bajról. A lapnak a BRFK Kommunikációs szolgálata csak annyit árult el, hogy az említett ügyben életveszélyt okozó testi sértés miatt indult eljárást, és egyelőre még nem történt gyanúsítotti kihallgatás.

A lap megkereste a Semmelweis Egyetemet is, de az intézmény egyelőre nem nyilatkozott.

Ez is érdekelhet: Elszabotált nyomozás, megsemmisített bizonyítékok – feljelentést tesz a Párbeszéd Kiss Szilárd ügyében

Kapcsolódó hírek

Átverte a választóit Magyar Péter, mégis beül az Európai Parlamentbe

Halálra gázoltak egy szállodaigazgatót Szabolcsban

Tűz ütött ki a Semmelweis Egyetem egyik részlegénél

Soron kívül kaphatják meg a COVID-oltás a kismamák

Nagyon nő a 40 év alatti koronavírus-fertőzöttek aránya

Hetven nap után elhagyhatta a Semmelweis Egyetem klinikáját egy koronavírusos kismama

Kínos videók kerültek elő Merkely Béláról

Szenzáció: egy hároméves kislány és egy felnőtt férfi életét is megmentették ugyanazzal a májjal a Semmelweis Egyetemen

Látogatási tilalom van a Semmelweis Egyetem öt klinikáján

Írd te a Röviden híreit! Szerkesztő-újságírót keresünk, részletek itt!