Brenner Koloman
6 cikk
Új módon akadályoznák meg Orbán Viktor végtelen uralkodását
Amerikában már bevált, kérdés, hogy az újabban mindenben Amerikát majmoló fideszeseknek ez az ötlet is tetszik-e.
Visszalépett az egyik budapesti főpolgármester-jelölt
Öt hónappal azután, hogy a Jobbik bejelentette, saját főpolgármesterrel, Brenner Kolomannal tenné rendbe Budapestet, a párt jelöltje visszalépett az…
A Jobbik is lemondásra szólította fel a pedofilpárti Novák Katalint
A Jobbik-Konzervatívok szerint Novák Katalin államfő méltatlanná vált pozíciója ellátására azzal, hogy elnöki kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon…
Hadházy: őfelsége ellenzéke legitimálja a rendszert
Molnár Zsoltot, az MSZP Fidesz-tagozatát még meg is tapsolták Tusványoson.
A fideszes többség leszavazta a szélerőművek telepítésére tett javaslatot
Minden szónoklat ellenére valamiért továbbra sem szeretnék, ha több lábon állna az energiaellátásunk.
Kiosztotta a kormányt a Jobbik: ez a tudás- és értelmiségellenes politika újabb csúcspontja
A Jobbik felszólította a kormányt, hogy biztosítsa a köz- és felősoktatás zavartalan működését: Brenner Koloman, a Jobbik frakcióvezető-helyettese csütörtöki…