Új módon akadályoznák meg Orbán Viktor végtelen uralkodását

Amerikában már bevált, kérdés, hogy az újabban mindenben Amerikát majmoló fideszeseknek ez az ötlet is tetszik-e.

Hadházy Ákos, Orbán Viktor
Hadházy Ákos akciózik a parlamentben. Fotó: Facebook/Hadházy Ákos

Az alaptörvény módosítását kezdeményezte a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökhelyettese annak érdekében, hogy

egy személy legfeljebb nyolc esztendőn át tölthesse be a kormányfői posztot.

Csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Brenner Koloman azt mondta, javaslata elfogadása esetén egészséges közéleti verseny alakulhatna ki, ahol az újabb és újabb politikai generációk számára is tér nyílna a „normális és tehetségalapú előrejutásra”, valamint csökkenne a korrupció és a hatalmi visszaélés esélye.

Javaslatunk erősítené azt a polgári demokráciát, amelyet véleményünk szerint a magyar polgárok megérdemelnének a 21. században egy európai uniós tagállamban – fogalmazott.

Az ellenzéki politikus kiemelte: „az egypárti túlhatalom ellen” fellépő indítványuk illeszkedik a Jobbik azon, korábban már benyújtott javaslatcsomagjába, amellyel

  • közvetlenné tennék a köztársasági elnök választását,
  • eltörölnék a győzteskompenzáció intézményét,
  • valamint az általános iskola nyolc osztályának elvégzéséhez kötnék a szavazati jog gyakorlását.

Brenner Koloman hangsúlyozta: a miniszterelnöki poszt betöltéséhez kapcsolódó időkorlát pártja régi javaslata, amelyet akár a „drogpandémiával” kapcsolatos alaptörvény-módosítással együtt is be lehetne cikkelyezni.

Újra több ponton módosul az alaptörvény: nem hiszed el, mi maradt ki eddig belőle

Visszalépett az egyik budapesti főpolgármester-jelölt

A Jobbik is lemondásra szólította fel a pedofilpárti Novák Katalint