Az Alkotmánybíróság (Ab) visszautasította a Fidesz beadványát, amelyben a párt az alaptörvény tizenhatodik módosításának a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal kapcsolatos cikkének megsemmisítését kérte – derül aki az Ab honlapján pénteken közzétett határozatból.

A testület az ügyben a hatásköre hiányát állapította meg, ezért az indítványt érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza. A határozat szerint az Alkotmánybíróság teljes ülése – Handó Tünde és Polt Péter alkotmánybírók különvéleményével – hozta meg döntését.

A Fidesz az utólagos normakontroll-eljárásra vonatkozó indítványában azzal érvelt, hogy a támadott rendelkezés nem általános jövőbeli alkotmányos intézményt szabályoz, hanem a hatálybalépéskor már működő, azonosítható alapítványokra vonatkozó, kivezető szabályt alkot.

Éppen ők alakítottá így a szabályokat

A „közérdekű vagyonkezelő alapítványokat” a Fidesz-KDNP még kormányon hozta létre, azért, hogy számos egyetem mellett több ezer milliárd forintos állami vagyont így lopjanak ki szervezzenek ki ezekhez a szervezetekhez.

Az Alkotmánybíróság mai határozata viszont azért is pikáns, mert

korábban éppen a Fidesz-KDNP módosította úgy a szabályokat, hogy az Ab ne vizsgálhassa az alkotmánymódosítások tartalmát – vagyis visszanyalt a fagyi: amiért korlátozták az Ab hatáskörét, azért nem tudnak most a panaszukban eljárni.

Megosztás