Baleset

Három halálos áldozata van az iváncsai akkumulátorgyár-építésnek

Baleset

Szörnyű baleset Nyárlőrinc határában, egy ember meghalt

Időjárás

Megszünteti a kormány az Országos Meteorológiai Szolgálatot

Több mint 2 ezer pedagógus mondott fel az utóbbi hónapokban a státusztörvény miatt

A Belügyminisztérium ugyanakkor állítja, ők nem tudnak különösebb „munkaerőpiaci mozgásáról”.

Bottyán RóbertBottyán Róbert
Több mint 2 ezer pedagógus mondott fel az utóbbi hónapokban a státusztörvény miatt
Fotó: Facebook/Zebraszerda

Több mint kétezer pedagógus adta be a felmondását az utóbbi hónapokban a státusztörvény miatt, erről a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke beszélt a Népszavának.

Gosztonyi Gábor szerint ez a szám várhatóan még növekedni is fog, sokan ugyanis kivárnak szeptemberig, hogy kaphassanak valamennyi végkielégítést. Mindezt azt is jelenti, hogy lesznek, akik a tanév közben fogják elhagyni a pályát, és kétséges, hogy őket hogyan pótolják majd. Ugyanakkor Gosztonyi szerint a kormány a nyugdíjas tanárok visszahívásával igyekszik majd „elkenni” a munkaerőhiányt.

A tárcának egyébként állítólag fogalma sincs a kialakult felmondási hullámról, a Népszavával annyit közöltek:

„A Belügyminisztériumnak a pedagógusok korábbi évektől eltérő munkaerőpiaci mozgásáról nincs ismerete.”

A július 4-én elfogadott státusztörvény miatt többek között jövő januártól megszűnik a pedagógusok közalkalmazotti státusza, növekedhet a munkaterhelésük és át is vezényelhetik őket más intézményekbe.

Ezek is érdekelhetnek

Felmondott a státusztörvény miatt, buszsofőr lett nettó 5-600 ezerért a Földes Ferenc Gimnázium tanára

Rétvári Bence megköszönte, hogy a tanárok 99%-a végül becsicskult a státusztörvénynek

Fidesz: Gyurcsányék háborúba sodornák az országot, elajándékoznák fegyvereinket!

Felmondott a státusztörvény miatt a makói „vasalódeszkás” tanár is

Lejárató hadjáratot indított a kormánysajtó egy pedagógus-szakszervezeti vezető ellen, mert az nyugdíjas

A kormány napjai meg vannak számlálva: Tüttő Kata vezeti az MSZP EP-listáját