Bulvár

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Márki-Zay a fideszes szavazóknak is üzent Kiskunfélegyházán

Két Magyarország között kell választani, „nem kis és nagy tolvajok között”.

Márki-Zay Péter szerint az áprilisi országgyűlési választás az egyéni választókörzetekben fog eldőlni. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt egy kiskunfélegyházi, online is közvetített pénteki sajtótájékoztatón kijelentette: ezért fontos, hogy a 106 választókerület többségét meg tudják nyerni.

A kormányfőjelölt saját felméréseikre hivatkozva arról beszélt:

többen vannak, emiatt pedig a Fidesz megpróbálja „felszeletelni az ellenzéket”, hogy a változást akarók a kisebb pártokra voksoljanak.

Márki-Zay Péter felszólalásában gratulált a település polgármesterének a 2019-es győzelméhez. Egyúttal garantálta a városvezető és a fideszes szavazók számára, hogy egy ellenzéki győzelem után őket is képviselni fogják. A kiskunfélegyházi polgármestert bármilyen színezetű kormány támogatni fogja, kormányváltás esetén azonban az lesz a különbség, hogy ezért nem várnak el semmilyen politikai lojalitást, nem akarják kijelölni, hogy melyik vállalkozó milyen projektet csináljon és nem fognak visszakérni 20-30 vagy akár 90 százalékot a kivitelezés összegéből, mint Mengyi Roland – fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy az általa irányított Hódmezővásárhely korábban egy Fidesz-bástya volt, ám négy évvel ezelőtt „megtörtént a csoda”, mert az embereknek „nem a kis és a nagy tolvajok között kellett választani”. Április 3-án igazi választás lesz, ahol két Magyarország között kell választani, „nem kis és nagy tolvajok között”, nem is jobb- és baloldal között – érvelt.

Most a kérdés nem jobb- vagy baloldal, az az egyetlen kérdés, hogy Fidesz vagy nem Fidesz, hogy Magyarország egy „ereszen leereszkedő” vagy egy Európába felemelkedő ország lesz

– szögezte le Márki-Zay Péter.

A miniszterelnök-jelölt feltette a kérdést, hogy Nyugat-Európában miért nem hatósági áras a csirkefarhát, miért ingyen teszteléssel védekeztek a koronavírus-járvány ellen és nem „ingyen parkolással” és ott miért nem adtak be olyan kínai vakcinát a nyugdíjasoknak, amit még a kínaiak sem használtak a hatvan év felettieken. Miért van az, hogy Ausztriában a lélegeztetőgépre került beteg 85 százaléka túléli a kezelést, „nálunk a 85 százaléka belehal?” – sorolta.

A kormányfőjelölt azt is bírálta, hogy a diákok miért nem kapnak a tanuláshoz tabletet vagy laptopot. További nyugati, köztük személyes példákat emlegetve azt mondta, a hatóságoknak nem az a dolguk, hogy zaklassák és megbüntessék, hanem az, hogy segítsék az embereket. Egy okos, becsületes Magyarországra még azok is hazatérnének, akik kimentek – jelentette ki Márki-Zay Péter.

A sajtótájékoztatón részt vett Kis-Szeniczey Kálmán, a Bács-Kiskun megye 4. választókerületében induló ellenzéki jelölt, aki kiemelte, hogy a helyieknek hiányzik a városi kórház. Ehhez kapcsolódva megígérte, hogy kormányváltás esetén felemelik az egészségügyi dolgozók bérét.

Másik témára áttérve azt mondta, hogy a gazdák száma megtizedelődött, a gazdatársadalom elöregedett, a települések határát pedig „nagybirtokos oligarchák” birtokolják. A képviselőjelölt közölte, bízik abban, hogy egy kormányváltás esetén „ezt az agrárkamarát” megszüntetik.