Három embert ölt meg egy részeg BMW-s hajnalban Kiskunfélegyházánál

Az autóban összesen öten utaztak, két ember az első hírek szerint eltűnt a helyszínről.

kiskunfelegyhaza-baleset
Összeroncsolódott személygépkocsi Kiskunfélegyháza közelében egy alsórendű úton 2026. április 4-én. Fotó: MTI/Donka Ferenc

Három ember meghalt, kettő megsérült, amikor egy személyautó fának csapódott és oldalára borult szombatra virradóra, Kiskunfélegyháza térségében – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A baleset éjszaka fél egykor történt egy alsórendű úton, Kunszállás és Kiskunfélegyháza között. A kétajtós BMW kupé sofőrje elvesztette uralmát az autó felett: előbb a jobb, majd a bal oldali útpadkára hajtott, onnan pedig balra sodródott. A jármű érintőlegesen nekiment egy villanyoszlopnak, majd a fák közé rohant, ahol oldalára borult.

Az autóban hátul utazó három városföldi férfi a helyszínen meghalt. A balesetben egy személy súlyosan, egy másik könnyebben sérült meg.

A 27 éves kiskunfélegyházi sofőrrel szemben – aki könnyebben sérült – felmerült az ittasság gyanúja. A rendőrök mintavételre előállították, majd őrizetbe vették.

Összeroncsolódott személygépkocsi Kiskunfélegyháza közelében egy alsórendű úton 2026. április 4-én.

Összeroncsolódott személygépkocsi Kiskunfélegyháza közelében egy alsórendű úton 2026. április 4-én. Fotó: MTI/Donka Ferenc

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztálya nyomozást indított az ügyben, a körülményeket szakértők bevonásával vizsgálják.

Két ember elmenkült

A katasztrófavédelem először azt írta, hogy a kiskunfélegyházi és kecskeméti hivatásos tűzoltók rögzítették a járművet, és három embert emeltek ki a roncsból. „A másik két utas már nem volt az autóban, amikor az egységek a helyszínre értek. A tűzoltók emellett áramtalanítottak, illetve kézilámpával és hőkamerával átvizsgálták a környéket, de senki mást nem találtak” – közölték, ám ezek szerint a rendőröknek később sikerült megtalálniuk őket.

Tini drogdílereket fogtak el, a legfiatalabb 15 éves
Nagy baleset az M5-ösön, szalmabálákat szállító kamion borult fel
Ittasan balhézott egy helyi étteremben Kiskunfélegyháza polgármestere
Trélerbe csapódott egy kisbusz az M5-ös autópályán Kiskunfélegyházánál
Nagy baleset az M0-son, lezártak egy szakaszt Nagytéténynél
Súlyosan megégett egy ötéves kislány Hajdúszoboszlón, miután beleesett a bográcsba