Tini drogdílereket fogtak el, a legfiatalabb 15 éves

Főleg kortársaik között terjesztettek különféle kábítószereket Bács-Kiskunban.

tini-drogdiler-bacs-kiskun
Részlet a rendőrség videójából.

Fiatalkorú drogdílerekre csaptak le a kiskunfélegyházi rendőrök, a gyanúsítottak főleg kortársaik között terjesztették a kábítószerek különféle fajtáit. A bűnbanda legfiatalabb tagja 15 éves – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.

Felidézték, a kiskunfélegyházi rendőrök még 2024 októberében indítottak eljárást kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt, mert olyan információ jutott a birtokukba, hogy a városban fiatalok különféle tiltott anyagokat árulnak a kortársaiknak.

A nyomozás szálai először két kiskunfélegyházi és egy pálmonostori lakoshoz vezettek. A 15, 17, illetve 21 éves fiatalok egy 17 éves fülöpjakabi fiútól szerezték be a kábítószert. Ők négyen közösen, összehangoltan végezték az illegális tevékenységet, előfordult, hogy a vevőkhöz többen mentek, és amíg egyikük az üzletet bonyolította le, a másik a figyelő szerepét töltötte be.

A fiúk abban is megállapodtak, hogy szükség esetén kisegítik egymást droggal állandó vevőkörük ellátása érdekében.

A több hónapos nyomozás eredményeként március 12-én hajnalban a kiskunfélegyházi rendőrkapitányság munkatársai – megyei kommandósok közreműködésével – egyszerre négy helyszínen, összehangolt akció során ütöttek rajta a kábítószer-kereskedéssel foglalkozó bűnbandán.

A 15, 17 és 21 fiatalok egy 17 éves fülöpjakabi fiútól szerezték be a kábítószert! A csapatot szerda hajnalban ébresztettük! 👮‍♂️👮👮‍♂️👮👮‍♂️👮👮‍♂️Részletek az első kommentben! 👇

Posted by Bács-Kiskun vármegyei rendőrség on Friday, March 14, 2025

A terjesztőknél tartott kutatások során számos olyan eszköz – elektromos mérleg, kis tasakok, dohányőrlő – került elő, amelyeket az illegális anyagok méréséhez, adagolásához használtak. A nyomozók ezen túlmenően pénzt, mobiltelefonokat foglaltak le, illetve egyiküktől egy autót is.

A rendőrök kábítószergyanús anyagokat is találtak, marihuánát, fehér port, zöld és barna gumókat foglaltak le, amelyeket szakértők vizsgálnak meg. A gyanúsítottak között van olyan, aki maga is szerfogyasztó.

A nyomozók a bűntársakat kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezik a letartóztatásukat.

Rengeteg kábítószert találtak egy nagykanizsai lakásban

14 kg füvet találtak egy részeg, betépett, jogsi nélküli osztrák férfi autójában Kapuváron, de nem ezek miatt bukott le

Bekokainozott, drogterjesztő taxist fogtak Budapesten

Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban

Beivott, láncfűrésszel támadt családjára egy 19 éves fiú hétfő este

Idegesítette a kislánya sírása, ezért összetörte a koponyáját