Kásler új járványellenes nemzeti programot dolgozna ki

Addig sem Hunyadi Mátyás csontjaival legózik.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. március 16-án.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. március 16-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A jelenlegi járvány azt a kényszert fogalmaztatta meg velünk, hogy az öt Nemzeti Egészségügyi Program mellé egy hatodik nemzeti programot is célszerű kidolgozni – magyarázta Kásler Miklós miniszter az Életközelben című szappanopera-sorozatának legújabb részében.

Az „interjúban” Kásler arról beszélt, hogy a magyarok egészségi állapotának javítása érdekében készítették el 2018-ban a daganatos, a keringési, a mentálhigiénés, a gyerekgyógyászati és a mozgásszervi betegségek nemzeti programját, amelyek a megelőzéstől a rehabilitációig tartanak.

Kiemelte: a krónikus betegségek rendkívüli módon megnövelik a koronavírusos halálozás kockázatát. Példaként említette, hogy a magasvérnyomás-betegség elsősorban az időseknél, a cukorbetegség a néhány évtizeddel fiatalabb korosztályban jelent veszélyt, de ugyanígy a daganatos megbetegedések, az immunhiányos állapotok, az elhízás is kockázati tényezők.

A nemzeti programok segítségével ha évek múlva lesz egy hasonló járvány, akkor a társbetegségek szerepe jelentősen csökkenni fog

– vélekedett.

A miniszter kiemelte a készülő járványellenes program kutatási részét, amely szerinte azért jelentős, mert a koronavírusról és annak mutációiról még mindig keveset tudni. Hozzátette: a program az újabb járvány és a mutánsok terjedésének megelőzését, valamint a várható kezelést is szolgálja.

A tárcavezető a poszt-Covid eljárási rend kialakításáról elmondta: a fertőzés természetének megismerésében odáig jutott a szakma, hogy az nem a tüdő megbetegedése, hanem a legkisebb erek belső rétegeinek gyulladása trombózisképződéssel, és ez a magyarázata annak, hogy sok szerv károsodik.

Ezeknek a következménye, hogy panaszok maradnak hátra a gyógyult embereknél, például fejfájás, ízületi, mozgásszervi problémák, amiket kezelni kell.

Három héttel ezelőtt kezdeményezésére két intézet és a szakmai kollégiumok összeállították az úgynevezett poszt-Covid, azaz a fertőzés utáni panaszok kezelési eljárási rendjét. Tervszerűen és dinamikusan halad ennek a tevékenységnek is a felépítése – tette hozzá.

A miniszter megfogalmazása szerint az egészségügy hősiesen helytáll, és külön hangsúlyozta a mentősök munkáját, akik állandó készenlétben vannak, és hiánytalanul látják el feladatukat. Köszönetet mondott ezért a munkáért, és közölte: a mentőállomások, a gépkocsipark és a helikopteres mentés fejlesztése napirenden van, hasonlóan a fizetések korrekciójához.

Kásler Miklós a videóban impozánsnak nevezte a magyar oltási eredményeket, és örömét fejezte ki, hogy a regisztrálók száma folyamatosan nő. Figyelmeztetett: a tömeges oltások időszakában még mindig fegyelmezetten be kell tartani a járványügyi előírásokat.

Kapcsolódó hírek