Európában is megjelent a veszélyes indiai kettős mutáns vírus

SZENTÁGOTHAI János
A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont virológiai kutatócsoportjának munkatársa nukleinsav kivonást végez egy biztonsági fülkében a központ laboratóriumában Pécsen 2020. április 18-án. A laboratóriumba Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyéből érkeznek minták. Fotó: MTI/Sóki Tamás

Kevesebb mint egy hónap alatt jutott el Indiából Nagy-Britanniába a koronavírusnak az a variációja, amelyről még azt sem tudni, hogy mennyire hatásosak ellene a vakcinák – írja a Sky News.

Az indai kettős mutánsnak nevezett változatot Angliában már 73, Skóciában pedig négy esetben mutatták ki.

Szakemberek szerint a vírus azért lehet veszélyesebb, mert a tüskefehérjéjén lévő két mutáció miatt egyszerre fertőzőbb és ellenállóbb is a szervezet immunválaszával szemben. Azt egyelőre nem tudni, hogy a jelenlegi védőoltások mennyire hatásosak a kettős mutáns vírus ellen.

A veszélyes variánst már legalább öt indiai szövetségi államban kimutatták, az országban az elmúlt napokban 200 ezer fölött volt az új fertőzöttek száma.

Népegészségügyi központ: emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben

Emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben

Emelkedik a koronavírus örökítőanyaga a szennyvízben

Vírushelyzet: egyszerre terjed a nátha, az influenza és a Covid

Mire készül? Orbán Viktor a chilei elnökkel tárgyalt

Szijjártó Pjotr: az ukrán kormány Tisza néven indul a magyar választáson