Belföld

Magyar Péter: Orbán Viktor 18 éve menekül a vita elől

Belföld

Magyar Péter a hazaáruló elszólásával lebukott „politikai igazgatónak”: Bye, bye Szása

Belföld

Orbán Szingapúrban rejtegethet valamit? Magyar Péter ismét kemény kérdéseket intézett a kormányfőhöz

Vesztegetéssel is vádolják M. Richárdot

Egy újabb bűncselekményben három és fél év börtönt kért rá az ügyészség korrupció miatt.

Dózsa György úti baleset - Négy évet kapott M. Richárd
Az elsőrendű vádlott M. Richárd (b) az ellene és további két ember ellen a 2017 májusában a fővárosi Dózsa György úton történt halálos közúti baleset ügyében indított büntetőper tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2020. szeptember 30-án. Fotó: MTI/Mónus Márton

Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség a Dózsa György úti balesetet okozó M. Richárd ellen, mert többször is vesztegetéssel akarta visszaszerezni jogosítványát.

A főügyész pénteki közleményében azt írta, a férfi jogosítványát 2016 áprilisában a büntetőpontok határának elérése miatt visszavonták, és utánképzést írtak elő neki: ahhoz hogy visszakapja vezetői engedélyét, 6 órás előadást, feladatsort és forgalmi vizsgát kellett volna teljesítenie.

M. Richárd azonban ehelyett felkeresett egy hamis vezetői gyakorlatot igazoló dokumentumokat készítő férfit,

akinek egy barátja – valótlanul – vezető beosztású rendőrre és a vizsgaközpontban dolgozó ismerősére hivatkozva 600 ezer forintért segítséget ígért.

A vádlott a jogosítvány visszaszerzéséért 300 ezer forint előleget adott neki, majd miután 2017. május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül, a maximális sebességet lényegesen túllépve a XIII. kerületi Dózsa György úton két halálos áldozattal járó balesetet okozott, újabb 600 ezer forintot fizetett jogosítványának visszaszerzéséért, és azért, hogy a közvetítő barátjának rendőr ismerőse kedvezően befolyásolja a baleset miatt indult büntetőeljárást. A közbenjárást ígérő azonban nem állt kapcsolatban rendőrrel, az átvett 900 ezer forintot saját céljaira fordította.

A Központi Nyomozó Főügyészség kötelesség megszegésére és hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetéssel, közokirat-hamisítással és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedéssel vádolja M. Richárdot és két társát. Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság – az előkészítő ülésen történő beismerés esetén – a baleset okozóját 3 év 6 hónap, a közvetítőt 2 év, 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, míg a hivatali kapcsolataira valótlanul hivatkozó elkövetőt egymillió forint pénzbüntetés és 900 ezer forint vagyonelkobzás mellett 4 év börtönbüntetésre ítélje – olvasható a közleményben.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a Dózsa György úti baleset miatt folytatott büntetőeljárásban M. Richárdot halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt első fokon négy év fogházbüntetésre ítélte, és végleg eltiltotta a vezetéstől 2020. szeptember 30-án.

Ez is érdekelhet:
Egy magyar városban hétfőtől visszaállítják az idősek vásárlási idősávját

Kapcsolódó hírek

Lakott területre zuhant egy kisrepülőgép Dunakeszin – fotó

Ismét újabb esőre kell készülni, aztán nagyot fordul az időjárás

Újra vezetett M. Richárd, akit örökre eltiltottak a vezetéstől

Ágyhoz bilincselve lebeg élet-halál között a 60 kilósra fogyott M. Richárd

3 és fél év letöltendőt kapott M. Richárd a Dózsa György úti baleset miatt

Fordulat M. Richárd ügyében, gondnokság alá helyeztetné a családja

Letartóztatták M. Richárdot

Drogos szilveszteri buliról vitték el M. Richárdot, indítványozták a letartóztatását

Meghalt M. Richárd