Újra vezetett M. Richárd, akit örökre eltiltottak a vezetéstől

Egy Mercedes volánja mögül szállt ki a Váci úton.

M. Richárd, Dózsa György úti gázoló
Fotó: MTI/Mohai Tamás

Dacára annak, hogy a bíróság első fokon véglegesen eltiltotta a vezetéstől, valamint jelenleg jogosítványa sincs, a Bors olvasója szemtanúja volt, amint a Dózsa György úti baleset miatt elítélt M. Richárd egy Mercedes volánja mögül szállt ki múlt szerdán Budapesten, a Váci úton, egy rendőri intézkedés miatt.

M. Richárd a szemtanú szerint egy német rendszámú kocsi vezetett, amit az igazoltatás után lezárt, majd gyalogosan távozott.

A BRFK a Borsot arról tájékoztatta, hogy október 7-én 22 óra 30 perckor közúti ellenőrzés során igazoltattak egy 43 éves férfit, aki azt mondta a rendőröknek, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel. Mikor ezt leellenőrizték az egyenruhások, kiderült, hogy a férfi ellen bírósági eljárás van folyamatban, amelynek jogerős ítéletéig bevonták a vezetői engedélyét.

Meghalt M. Richárd

Ágyhoz bilincselve lebeg élet-halál között a 60 kilósra fogyott M. Richárd

3 és fél év letöltendőt kapott M. Richárd a Dózsa György úti baleset miatt

Fordulat M. Richárd ügyében, gondnokság alá helyeztetné a családja

Kis híján agyonvertek egy idős férfit Kőbányán

Továbbra sem bír magával, ismét elfogták a „lúgos orvos” áldozatának zaklatóját