Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Kásler úgy hallotta, a diákok és a szülők is élvezték az online tanítást

Az a „tömeges igény”, hogy a későbbiekben is legyen ilyen.

Negyedik alkalommal tartott „Miniszteri perceket” Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter hétfőn, mely során értékelte a járványhelyzet által nehezített oktatási időszakot, valamint a tanulók, és a tanárok teljesítményét is.

A Facebookra felkerült alákérdezős propaganda-interjúban elmondta, rendkívül nagyra becsüli a pedagógusokat, akik egy hétvége alatt át tudtak állni a digitális oktatásra, messze felülmúlva a várakozásokat. Kásler mesélt arról is: olyan információk érkeztek hozzá, hogy

a gyermekek, a pedagógusok és a szülők is élvezték az online tanítás előnyeit, és kérik, hogy a későbbiek során nagyobb jelentősége legyen az ilyen típusú oktatásnak.

Az új, sokak által kritizált Nemzeti Alaptantervről is szó esett. Ezzel kapcsolatban Kásler elmondta, sok száz vélemény beérkezése után testületek, pedagógus-szakszervezetek, külhoni pedagógusok („ausztrál magyar pedagógusok”) közreműködésével alakítottak ki egy bázistartalmat, mely ötvözi az európai értékeknek, a nemzeti identitás kérdéskörének legfőbb elemeit, ugyanakkor korszerű ismereteket ad át.

Kásler elmantrázta azt is, hogy a kormány figyelmet fordít a pedagógusbérek emelésére. Szóba került a betegek kórtörténetét tartalmazó „egészségügyi online felhő” is, mely a miniszter szerint az egyik legbiztonságosabb adatbázis Magyarországon. Minden egészségügyi adat egy adatbázisba kerül, ezt az egészségügyi ellátás minden területén fel lehet használni (minden pillanatban elérhető a beteg állapotára vonatkozó összes releváns adat, zárójelentés, lelet).