41 milliós Mercedes-AMG-vel lepte meg magát M. Richárd

M. Richárd, Dózsa György úti gázoló

Új luxusautóval bővült M. Richárd flottája a Blikk szerint, azt írják, a Dózsa György úti halálos baleset vádlottja egy Mercedes-AMG GT-t szerzett be az autószalonjukból.

Az 500 lóerős autó extrák nélkül is közel 41 millió forintról indul.

A szívműtétje után a Rókus kórházban lábadozó férfi azonban nem vezetheti, mivel bevonták a jogosítványát a baleset után.

„Még le kell tennem a vizsgákat, hogy visszakapjam a jogosítványomat. Persze, az is lehet, hogy a bíróság eltilt a vezetéstől. Bár több száz autónk van, egyiket se vezethetem. Barátaim, a párom és sofőr segítségével tudok közlekedni addig is”

– magyarázta a lapnak a 41 éves férfi, hozzátéve, csak pár órára engedték ki a kórházból, hogy megnézhesse az új kocsit, addig is egy, a derekára rögzített szerkezet figyelte a szívét.

M. A Blikknek arról is beszámolt, hogy újabb problémát találtak nála az orvosok: a korábban szedett doppingszerek miatt mellékvese-elégtelenség alakult ki nála.

Az RTL Klubnak a férfi később már azt mondta, bár nagyon vágyott rá, végül nem az övé lesz a kocsi, eladásra szánják.

Megszólalt az RTL a Való Világban megerőszakolt nő ügyében

Ismét törvényt sértett a kormányközeli rádió, most a cukorbetegekkel szemétkedtek

Magyar Péter húsvéti üzenetet küldött Orbánnak

Trágárkodtak a fideszes tévében, lecsapott a Médiatanács

Súlyos baleset az M7-esen, kilenc sérült, köztük gyerekek

250 milliós Ferrarival bukott le Orbán rokona