Baleset

Meghalt egy ember a gödöllői benzinkúton

Baleset

Nagy baleset az M1-esen, többen megsérültek

Gazdaság

Újabb pocsék adat jött: padlón a NER kedvenc lopó-ágazata

Hét éve megszökött betörőt adtak át a belga hatóságok Magyarországnak

Több mint 100 millió forint értékű árut loptak el egy terézvárosi üzletből.

A belga hatóság átadott a budapesti nyomozóknak egy szerb férfit, aki két társával hét éve kétszer is betört egy terézvárosi üzletbe, később pedig házi őrizetéből külföldre szökött – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton.

A police.hu szerint a 37 éves szerb állampolgár két társával 2011 júliusában

felfeszítette egy terézvárosi üzlet ajtaját és lopott ruhával telepakolt egy bérelt autót. Két hónappal később a férfi és egyik társa megint betört ugyanabba az üzletbe. Összesen így több mint 100 millió forint értékű árut loptak el.

A gyanúsítottak 2011 szeptemberében előzetes letartóztatásba kerültek. A szerb férfit öt hónap után házi őrizetbe helyezték, egy kőbányai lakásba, de onnan öt nap múlva megszökött. A rendőrök kiderítették, hogy a férfi álnéven külföldön tartózkodik, ezért a bíróság európai elfogatóparancsot adott ki ellene.

Az olasz hatóságok 2015 októberében értesítették magyar kollégáikat, hogy elfogták a férfit, aki ellen közben több nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak. Magyarországnak azonban csak azután adhatták át, hogy letöltötte az Olaszországban kiszabott szabadságvesztését, majd a belga hatóság is kihallgatta.

Miután a szerb férfi szerdán megérkezett a ferihegyi repülőtérre, a nyomozók különösen nagy értékre elkövetett betöréses lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Ez is érdekelhet:
Autóval karambolozott a csepeli HÉV

Kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen egy irányíthatatlanná vált repülőgép

Ismét veszett kutyát találtak Szabolcsban, rendkívüli intézkedések lépnek életbe

Összeszurkált nőt szállítottak kórházba Nemesnádudvarról

Vérlázító: durva bírságot kaphat, aki kukákból gyűjt visszaváltható palackokat

Vasvillával szurkáltak meg egy férfit Várpalotánál

Megölte kétéves kisfiát egy férfi Somogyban

Újabb pedofilbotrány: letartóztattak egy házaspárt Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Tízmilliárdos túlárazást állapított meg az Integritás Hatóság egy uniós projekt kapcsán

Megöltek ma hajnalban egy 24 éves férfit Dunaföldváron