Közlekedés

Felszállnak a Gripenek, figyelmeztetést adott ki a Magyar Honvédség

Baleset

Nagy baleset az M1-esen, többen megsérültek

Belföld

Dermesztő vádbeszéd, ahogy perceken át sorolta Orbán Viktor bűneit Magyar Péter az EP-ben 

Kifizette az elsőként megbírságolt hajléktalan büntetését a DK

A Demokratikus Koalíció a héten kifizette annak a gödöllői hajléktalannak a húszezer forintos büntetését, akit a hatóságok októberben elsőként szankcionáltak „életvitelszerű közterületen tartózkodás” miatt.

Minderről Rónai Sándor, az ellenzéki párt szóvivője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatót, melyről meglepő módon az MTI is tudósított. Mint ismert, Gödöllőn állították elő az első hajléktalant azután, hogy október 15-től szabálysértés lett az utcán élni, és akit 20 ezer forint szabálysértési bírsággal sújtott a bíróság.

Mindezt Gödöllő polgármestere, Gémesi György még megkoronázta egy olyan Facebook-videóval, melyben többek között arra kéri az embereket,

ne adjanak enni a hajléktalanoknak, nekik ott a szálló, ahol jó dolguk van.

Rónai Sándor a november 2-i sajtótájékoztatón elmondta, a DK célja Magyarország emberségének és tisztességességének megőrzése, ezért természetes számukra, hogy segítenek a szegény, védtelen embereken. A DK szóvivője ismételten mindenkit arra kért, hogy

lehetőségeihez mérten segítse a hajléktalan, nehéz sorsú embereket.

Megjegyezte továbbá, tudják, sokakat zavarnak az aluljárókban a hajléktalanok miatt tapasztalható kellemetlenségek, rendetlenség, de a párt szerint ezt a problémát több szociális munkással és kevesebb rendőrrel, az egyéni történeteket megismerve kellene megoldani.

Rónai Sándor közölte: pártja feljelentést tett azon sajtóhírek alapján, amelyek szerint a csepeli fideszes önkormányzat biztonsági szolgálata brutálisan lép fel helyi hajléktalanokkal szemben.

A témáról tegnap a Hírek Ma is beszámolt a 24.hu nyomán:

Ez is érdekelhet:
Eltörölné a pihenőnapok ledolgoztatását a Párbeszéd

Rovarirtóval szennyezett babot hívott vissza egy áruházlánc

Megszólalt a BM: este 8 órától életbe lép a „vörös kód”

Börtönbe kerülnek a hajléktalanokat rugdosó, alázó mohácsi rendőrök

Kubatov Gábor ég, mint a rongy: Tarlós idején készült képpel próbálta lejáratni Karácsony Gergelyt

Meztelenre vetkőztettek, megaláztak, megvertek egy hajléktalant fiatalok múlt vasárnap Pécsen

Magyar Orbánnak: A hazudozások ideje lejárt, vége van, miniszterelnök úr!