Soros György
41 cikk
Hollik kormányszóvivő „kiderítette”, hogy ki pénzeli a szombati tüntetéseket
Bizonyítékokat ezúttal sem lebegtetett.
Fidesz az ellenzéki pártokról: Soros, színészkedés, Soros György!
Nem kellett sokáig várni, míg előállt egy frappáns közleménnyel a Fidesz frakció az ellenzék által összehívott rendkívüli parlamenti ülés és az azt követő eskü…
Eközben Soros György csendben az év embere lett
A Fidesz és a Fidesz szerint a magyar emberek legnagyobb ellenségét választotta a brit Financial Times az év emberének – írta a Portfolio.hu. A brit üzleti…
A Facebook megerősítette, hogy információkat gyűjtött Soros Györgyről
Megerősítette a Facebook pénteken a The New York Times című lap korábbi értesüléseit, amelyek szerint munkatársai a vezetés felkérésére információkat…
Fidesz: Soros
Számos kérdésben világosodott meg a Fidesz azután, hogy a párt megtudta: két ember tárgyalt hétfőn Brüsszelben.
A Külügyminisztérium tovább köpködi a CEU-t
A Külgazdasági és Külügyminisztérium nyelvezetében csak Soros-egyetemnek nevezett CEU „folytatja a hisztériakeltést, mert abban érdekelt” – közölte…
Sorosozással próbálta lejáratni kritikusait a Facebook
Mark Zuckerberg is rájött, hogy Soros Györggyel riogatni most trendi.
Csőbombát tettek Soros György házához
Információk szerint terrorcselekményként kezelik az ügyet; titok, hogy jelenleg hol tartózkodik Soros.
Bombát találtak Soros György házánál
Az ügyben az FBI nyomoz, amely egyelőre nem kívánta kommentálni a történteket.