Megvan Magyar Péterék pártja, beadták a nyilvántartásba vételi kérelmet
Bár egy korábbi Facebook-posztjában csak alakuló pártja nyilvántartásba vételi kérelméről írt Magyar Péter,…
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint jogos kirúgni valakit a véleményéért
Reagált Menczer Tamás arra a gyalázatos, komcsi-tempós húzásukra, ami szerint kirúgták az állami…
Kirúgták a munkahelyéről a Magyar Péter szombati tüntetésén felszólaló volt lelkészt
Azonnali hatállyal elbocsátották munkahelyéről Tarr Zoltán korábbi református lelkészt, aki beszédet mondott…
Menczer Tamás ledobta az atomot Magyar Péterre
Ez az a szint, amit csak egy kommunikációs igazgató tudhat.
Pánik a Karmelitában, vasárnap egész nap üléseztek Rogánék
Magyar Péter azt írja, pánik van a Karmelitában a szombati, minden eddiginél nagyobb kormányellenes budapesti…
Gyurcsány Ferenc nekiment Magyar Péternek
Facebook-posztban osztotta ki Gyurcsány Ferenc a szombaton ismét óriási tömeget megmozgató Magyar Pétert, a NER…
66-szor szerepel az Origó címlapján, hogy „Magyar Péter”
Arról még megy a vita, hogy Magyar Péter szombat délutáni tüntetésén 250 ezren, 3-400 ezren vagy 24 ezren…
Elképesztő számok: ennyien vehettek részt Magyar Péter szombati tüntetésén
A várakozásoknak megfelelően óriási tömeg gyűlt össze Magyar Péter szombati, Kossuth téri tüntetésére. A…
Magyar Péter nagy bejelentéseket tett: országjárásra indul, és újabb megmozdulást szervez
Saját becslése szerint több százezres tömeg gyűlt össze Magyar Péter szombati tüntetésén Budapesten, a…
Hatalmas a tömeg, itt nézheted élőben Magyar Péter tüntetését
Szombat délután elindult Budapesten, a Deák térről a „nemzeti menet”, Magyar Péter újabb tüntetése. A…
Magyar Péter szerint Orbán valamivel készül a szombati tüntetése idejére
Április 6-án, szombaton várhatóan százezres nagyságrendű, „nemzeti menet” névre keresztelt tüntetés lesz…
Magyar Péter: Orbán küzd, mint malac a jégen; szerinte már 20% szavazna a nem létező pártjára
Magyar Péter azt állítja valamilyen közelebbről meg nem nevezett, „még nem publikált közvéleménykutatási…
Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira
Egy felvételről lejátszott Varga Judit-interjú jelent meg szerda este Hajdú Péter Frizbi TV nevű…
Az ügyészség úgy tudja, nem tűntek el iratok „az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben”
Kiderült, tegnap tanúként hallgatták ki Varga Juditot.
Megszólalt Magyar Péter: nem hátrál, aljas eszköz
„Nem hátrálunk, bármilyen aljas eszközhöz nyúl is a rettegő hatalom. Minden nappal egyre többen vagyunk és…
Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot
„Tisztelem, amit a volt miniszter asszony nyilatkozik és tisztelem a lojalitását és hűségét, de azért a…
„Akkor is hazudsz, ha kérdezel” – reagálta Bayer Zsoltnak Magyar Péter
„Kedves Zsoca, akkor is hazudsz, ha kérdezel. Egyrészt 10 éve szerencsére nem is ismerjük egymást. Juditot is…
Ironikus üzenetben sietett Varga Judit segítségére Renner Erika, a lúgos orvos áldozata
Renner szerint ő aztán tudja, milyen egy bántalmazás, úgyhogy tanácsokkal látta el a hirtelen jött áldozatot.
Orbán a Facebookon hajrá magyarokozik, miközben Budapesten a lemondásáért tüntetnek
Kedd este több ezer embert gyűlt össze Budapesten, a Vértanúk terén, Magyar Péter kora délután összehívott…
Közleményt adott ki az ügyészség Magyar Péter hangfelvételével kapcsolatban
Rövid közleményben tájékoztatott honlapján Központi Nyomozó Főügyészség a Magyar Péter-ügy legújabb…
Gulyás Gergelyt kiverték a betegágyából is, hogy videóra mondja: „sok hűhó semmiért” az ügyészségi iratok megmásítása
Tényleg sok hűhó semmiért, ha egész nap kétségbeesetten őrjöng a teljes kormányoldal.
Magyar Péter tüntetést hirdetett estére
„Add tovább! Találkozzunk ma 18.00 órakor a Legfőbb Ügyészség épülete előtt, az V. került Markó utca 16.…
Gulyás Gergely szerint „családi vita”, hogy Rogán Antalék kihúzatták magukat ügyészségi nyomozati iratokból
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Facebook-bejegyzésben reagált Magyar Péter…
Varga Judit reagált Magyar Péter hangfelvételére: „Döbbenet, tényleg megtette”
Kedden közzétette Magyar Péter azt a titokban készített hangfelvételt, aminek a rögzítése előtt Varga Judit…
Varga Judit arról, hogy Rogánék is szerepeltek a korrupciós ügy nyomozati irataiban: „Persze, magukat kihúzatták…”
Közzétette kedden Magyar Péter azt a titokban felvett hanganyagot, melyet napok óta ígért, és aminek rögzítése…
Magyar Péter este elmondja, hogyan keletkezett a hangfelvétel, amit nyilvánosságra hoz
Ameddig csak lehet, fokozza az „izgalmakat” a kormány és az ügyészség bukását keddre jövendölő Magyar…
Hadházy a visszavonulását is belengette, annyira letaglózta Magyar Péter hirtelen jött népszerűsége
Hosszú, a Facebook-posztjainál is untatóbb interjút adott a Telexnek Hadházy Ákos független parlamenti…
Magyar Péter: közzéteszem a felvételt, ami miatt a kormánynak le kell mondania
Március 26-ára teszi az Orbán-kormány és az ügyészség lemondását Magyar Péter, aki Facebook-oldalán…
Kínos kérdésekre várja a választ Orbán Viktortól Magyar Péter
Lázár János nyílt, maffiamódszeres fenyegetőzése után Magyar Péter is beszállt az Orbán-kormány kontra Spar…
Már halottgyalázással is vádolja a kormánymédia Magyar Pétert
Tovább küszködik a Fidesz-közeli média az úgynevezett Magyar Péter-jelenséggel, ezúttal a Mandiner „rántotta…
Kocsis Máté: Magyar Pétert elhagyta a felesége, locsog-fecseg, bosszút akar állni
Korábban Havasi Bertalan próbálta verbálisan a szőnyeg alá söpörni Varga Judit volt férjét.
Kijött Magyar Péter az ügyészségről – erről kérdezték
Azt állítja, hogy Rogán Antalék meghamisították a Völner-Schadl-ügy nyomozati iratait.