Magyar Péter nagy bejelentést tett, miután Orbán elárulta az erdélyi magyarokat

magyar-peter (1)
Fotó: Facebook/Magyar Péter

Szerdán gyalog indul Nagyváradra Magyar Péter „a békéért és a magyar nemzet egységéért”, miután Orbán Viktor gyakorlatilag hátba szúrta az erdélyi magyarokat, amikor pénteken

támogató üzenetet küldött a szélsőségesen magyargyűlölő, korábban az úzvölgyi temetőben magyar sírokat gyalázó George Simionnak a romániai elnökválasztásra.

A Tisza Párt elnöke válaszul azt üzente, Budapestről elsétálnak Nagyváradra, „a magyar kultúra egyik bölcsőjébe”, hogy a külhoni magyarokkal is találkozzanak.

Arra hívok mindenkit, aki békében szeretne együtt élni, hogy tartson velem, tartson velünk, akár személyesen, akár csak lélekben – írta Magyar Péter, úgy fogalmazva: mert a béke és a nemzeti összetartás nem ülve születik, hanem együtt haladva, ha közösen teszünk érte.

Egymillió lépés a békéért és a nemzeti összefogásért. Irány Nagyvárad!Szerdán elindulok és egymillió lépést teszek meg egy magyar nemzeti lobogóval a békéért és a magyar nemzet egységéért.Budapestről elsétálunk a külhoni magyar testvéreinkkel is találkozni a magyar kultúra egyik bölcsőjébe, Nagyváradra. Mintegy 300 km-t megyünk együtt. Lépésről lépésre, közben a honfitársaink mindennapi problémáira figyelve.Arra hívok mindenkit, aki békében szeretne együtt élni, hogy tartson velem. Tartson velünk.Akár személyesen, akár csak lélekben. Akár egy percre, akár napokra. Egy méterre. Egy szóra. Egy mondatra. Vagy egy néhány kilométeres útra.Gyertek velünk, lépjünk együtt! Mert a béke és a nemzeti összetartás nem ülve születik. Hanem együtt haladva, ha közösen teszünk érte. Ez a mi békénk. Ez a mi küldetésünk.És ez a mi közös hazánk, hiszen egyféle magyar van, éljen bárhol a világban.Együtt, tégláról téglára felépítjük a békés, összetartó Magyarországot és megmutatjuk szeretett hazánk szebbik arcát.Egy a zászló, egy az ország. ❤️🤍💚Oszd meg, hogy mindenkihez eljusson! Határon innen és túl.

Posted by Péter Magyar on Monday, May 12, 2025

„Együtt, tégláról téglára felépítjük a békés, összetartó Magyarországot és megmutatjuk szeretett hazánk szebbik arcát. Egy a zászló, egy az ország” – zárta posztját Magyar Péter.

Magyar Péter: ma rendszerváltás lesz Magyarországon
Magyar Péter a Medián friss számairól: Senki ne hagyja magát elaltatni
Magyar Péter: Az USA is elengedte Orbán Viktor kezét
Újabb titkosszolgálati dokumentumok szivárogtak ki, őrült magyarázatot adott az AH
Vége van, tolvaj, hazaáruló gecik: megbukott a NER!
Penny kártyával vásárolták a Fidesznek a szavazatokat Kerepesen