Magyar Péter is reagált arra a hírre, amellyel a Gyurcsány-házaspár ellopta előle a mai showt: hogy elválnak, sőt Gyurcsány lemond minden tisztségéről és visszavonul a politikától.
A Tisza Párt elnöke szerint a Fidesz megpróbálta látszólag a legkisebb áldozatot meghozni a honvédelmi miniszter kiszivárgott botrányos mondataira, és „még egyszer utoljára bemondták, hogy Gyurcsány”.
„Nyilvánvaló, hogy Orbánék végighazudták az elmúlt éveket, amikor békéről papoltak, miközben a saját honvédelmi miniszterük jelentette ki, hogy »szakítunk az eddigi béketevékenységeinkkel és átállunk a háború felé vezető út nulladik fázisára«. Vajon elhiszi-e bárki és van-e, aki a véletlen számlájára írja, hogy a kék Fidesz vezetője véletlenül pont a mai leleplezés napján, majd két évtizedet késve jelenti be a visszavonulását?”
– teszi fel a kérdés Magyar.
A politkus értékelése szerint sorsszerű, hogy a NER „a gyurcsányi hazugságban fogant és most egy másik hasonló méretű átverés hozta el a DK elnökének politikai pályafutása végét is”.
„Megígértük, hogy lépésről-lépésre lezárjuk az Orbán-Gyurcsány korszak két évtizedét. Ma egy lépéssel közelebb jutottunk ehhez és már csak egy nagyobb lépésre vagyunk a céltól” – olvasható a posztban, melyben Magyar Péter egészen odáig megy, hogy szerinte „a Karmelita Palota kommunikációs gépezete” mondatta le Gyurcsányt, de a Tisza Párt az egyik célját már így is elérte.
„Mindig is a Gyurcsány-Orbán rendszer lezárásán dolgoztunk, úgy tűnik, egy ekkora horderejű botrány kellett ahhoz, hogy a küldetés első felét sikerre vigyük. A feladatunk továbbra is az, hogy a leendő Tisza-kormány a legszélesebb társadalmi felhatalmazással élve elkezdje egy új, emberséges és valóban békés Magyarország felépítését. Ebben számítunk minden jóérzésű magyar ember támogatására” – zárta posztját a Tisza Párt elnöke.