Dobrev: a három legutóbbi köztársasági elnököt Orbán választotta, „tudjuk mi lett a vége”

Schmitt Pál
Schmitt Pál plagizáló „álamfő” 2006. márciusában. Fotó: Origo/Fábián Évi

A Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtést indít azért, hogy közvetlenül az emberek dönthessenek a köztársasági elnökről – jelentette be Dobrev Klára, a DK EP-képviselője vasárnap.

Azt mondta: Magyarország három legutóbbi köztársasági elnökéről Orbán Viktor döntött, „tudjuk mi lett a vége”. Előbb egy „plagizáló, a fél doktoriját másról lemásoló” államfőt választottak, majd egy „önálló vélemény nélkül, folyamatosan csak aláíró gépet”, végül egy olyat, aki egy pedofil bűnöző segédjének adott elnöki kegyelmet – mondta az ellenzéki politikus.

Szerinte ha megint Orbán Viktor választ, akkor ismét egy „méltatlan pártkatona” lesz Magyarország köztársasági elnöke, ezt pedig nem szabad hagyni. Ezért kezdeményezték, hogy Európa legtöbb országához hasonlóan Magyarországon is az emberek döntsenek a köztársasági elnökről, ennek véghez viteléhez pedig az emberek segítségét fogják kérni – mondta Dobrev Klára.

Aláírásgyűjtést indít a Demokratikus Koalíció!

Aláírásgyűjtést indítunk, hogy Orbán Viktor helyett döntsenek közvetlenül az emberek az új köztársasági elnökről! Írd alá te is: https://bit.ly/3uwE2x2Kövesd élőben és oszd meg Dobrev Klára, árnyék-miniszterelnök sajtótájékoztatóját!🇭🇺🇪🇺

Posted by Demokratikus Koalíció on Sunday, February 11, 2024

A DK aláírásgyűjtést indít a közvetlen köztársaságielnök-választásért, amelyhez az utcai pultoknál és online is lehet csatlakozni – közölte Dobrev Klára.

Hankó Balázs feljelenti Dobrev Klárát

„A hatalom most sem Zsolti bácsi után nyomoz, hanem azok után, akik beszélnek róla”

„Ki az a Zsolti bácsi?” feliratú molinó jelent meg a Gellért-hegyen

„Szégyen és gyalázat!” – A kormánypártok leszavazták a parlamenti vizsgálóbizottság ötletét a Szőlő utcai botrány ügyben

Razzia a Tisza Pártnál, kiszállt a hatóság Magyar Péterékhez

Magyar Péter: Orbán Viktor 2021 óta tudta, mégsem tett semmit