Orbán arra kérte a katásokat, hogy értsék meg: a háborús helyzet miatt kell kibaszni velük

A Momentum tüntetése a kata módosítása ellen Budapesten
Résztvevők budapesti Nyugati téren tartott tüntetésen, amelyen a kisadózó vállalkozók tételes adója megszorítása ellen tiltakoztak Budapesten 2022. július 13-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A háborús helyzetre az összefogás a jó válasz, nem a politikai haszonlesés – magyarázta az áprilisban hazugsággal, politikai haszonleséssel választást nyert miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió propaganda műsorában, arra kérve a katásokat és a rezsicsökkentés visszavonásával pórul járt háztartásokat, hogy „értsék meg a kormány döntéseit”.

Orbán Viktor előtte még természetesen bírálta a „baloldali ellenzéket”: most éppen az a bűnük, hogy „fölültek” a tiltakozók hullámára, és nem átallnak beleszólni a politikában. Szerinte ez a jövőben is így lesz, bármilyen intézkedés, amely megkérdőjelezhető és vitatható, arra a baloldali ellenzék fel fog ülni, és megpróbál hangulatot kelteni a kormányzás ellen, mert – most kapaszkodj, ilyen még nem volt – politikai hasznot akar ebből húzni!

A soha senkivel együtt nem működő kormányfő ezután úgy cinikuskodott, hogy ezt nagyon rossz politikának tartja, mert miután háborús állapotok vannak, az összefogás a megoldás.

Végül bevetette a régi pszichológiai trükköt, hogy ha szimpatikus akarsz lenni, kérj segítséget:

arra kérte a katásokat és a rezsicsökkentéssel működő háztartásokat, hogy értsék meg azt, ami most történik és segítsenek abban, hogy egy ilyen háborús helyzetben az ország működőképességét, az emberek életszínvonalát, munkahelyét, a nyugdíjakat meg tudják védeni!

Orbán: a következő napokban dől el, kiterjed-e a háború Európára

120 millió forint támogatást szavazott meg egy Curtisről szóló dokumentumfilmre a Nemzeti Filmintézet

Magyar Péter: A rettegő miniszterelnök kordonok mögött uszít és hazudik

Márki-Zay Péter felmosta a padlót a köztévé propagandistájával

Súlyos pofon Orbánéknak, megszólalt a hitelminősítő

Újra jósolt Orbán futóbolondja, jövőre 2-3 százalékos bővülést vár