Megszólalt az Aszódon megölt 14 és 16 éves lányok anyja

„A lányaim a tengernyi szenvedésük után ott vannak az Úr Jézus színe előtt.”

aszod-gyilkossag
Bűnügyi helyszínelők egy aszódi társasházban, amelynek egyik lakásában két holttestet találtak 2022. május 26-án este. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés bűntettének gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

„Köszönöm szépen mindenkinek, aki jó szívvel volt a két gyermekem felé. Köszönöm szépen, hogy együtt éreztek most velem. Tegnap sokat imádkoztam. Három gyertyát gyújtottam”

írta a Bors szerint az a gyászoló édesanya, akinek két lányát a gyanú szerint apjuk ölhette meg még a múlt héten, Aszódon, amikor láthatásra érkeztek hozzá a gyermekek.

A tanárnőként dolgozó gyászoló nő a három gyertyát a 14 éves Tímeáért és a 16 éves Júliáért gyújtotta, valamint egyet a férjéért, Tamásért, „akinek a tettét soha nem fogja megérteni”.

„Megbocsátottam mindent neki. Mert nem lehet az életet haraggal és lelki terhekkel élni. Hiszem hogy a lányaim a tengernyi szenvedésük után ott vannak az Úr Jézus színe előtt. Eddig is drága volt számomra az élet, most is. Minden napom ajándék és tengernyi öröm. Nem a halál a fájdalom, hanem a buta önző szeretetlen önpusztító élet”

– írta az édesanya.

A tragédiáról péntek reggel közölt részleteket a rendőrség, miután előző este egy aszódi társasház lakásában megtalálták a két lány holttestét. A gyanú szerint az apa még május 21-ére virradó éjjel végezhetett gyermekeivel, majd a Heves megyei Adács közelében egy mozdony elé lépve öngyilkosságot kísérelt meg, ahonnan mentőhelikopter vitte el. Jelenleg nincs kihallgatható állapotban.

Rejtélyes gyilkosság Dunakeszin: egy parkoló autóban találtak rá a holttestre

Öngyilkos lett egy 12 éves kislány, akit csúfoltak az iskolában

Mi folyik itt? Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Sopronban

Rettenetes körülmények Zalaszentgróton, 21 kutya tetemét fagyasztókban találták meg

Elemző: ki van készülve idegileg a Fidesz

Váratlanul kiengedték a börtönből Óbuda polgármesterét