Megszólalt Bognár György, akinek a tahóságán az egész ország kiakadt a dán-finn meccs alatt

Bognár György válogatott labdarúgó, középpályás, edző, jelenleg a Paksi FC vezetőedzője.
Bognár György válogatott labdarúgó, középpályás, edző, jelenleg a Paksi FC vezetőedzője.

Megvalósult a nemzeti egység Bognár György „futballszakértő” szombati mutatványa után: egy ország gyűlölte meg és átkozta ki a köztévében elhangzott szavai miatt.

Mint megírtuk, Bognár azzal keltett felháborodást, hogy nem igazán hatotta meg, hogy a dán Christian Eriksen kis híján meghalt meccs közben; ő azon akadt ki, hogy az UEFA nem dönt elég gyorsan a meccs folytatásáról.

Bognár György tahóságát szakmabeliek és a nézők is szinte teljes összhangban ítélték el, ennek utóbb annyi következménye lett, hogy a Paksi FC (ahol jelenleg edzősködik) Facebook-oldalán megjelent egy közleményt. Ebben Bognár azt írja, a történtek rá is sokkolóan hatottak, érzelmileg megviselték, éppen ezért szerette volna sürgetni, hogy ennek a találkozónak minél előbb vége legyen.

„Szeretnék elnézést kérni minden sportrajongótól és mindenki mástól, aki félreértett, és akaratomon kívül megbántottam az érzéseiben”

– írta Bognár, akinek úgy tűnik, elmagyarázhatták, hogy hiba volt figyelmen kívül hagyni a történtek komoly lélektani hatását.

Számomra is világossá vált, hogy rengeteg ember érzelmi világára bántóan hatott a Dánia-Finnország mérkőzés közbeni…

Posted by PAKSI FC on Sunday, June 13, 2021

Azt egyelőre nem tudni, hogy kirúgják-e a „szakértőt”, vagy még hallhatjuk okoskodni az Eb alatt.

Kapcsolódó hírek