A köztévé szakértőjét nem érdekelte, hogy egy focista életéért küzdenek, ő meccset akart nézni

Bognár György válogatott labdarúgó, középpályás, edző, jelenleg a Paksi FC vezetőedzője.
Bognár György válogatott labdarúgó, középpályás, edző, jelenleg a Paksi FC vezetőedzője.

Mint arról beszámoltunk, a dán-finn meccs első félidejének végén hirtelen összeesett a dánok játékosa, Christian Eriksen. A középpályás életéért hosszú percekig küzdöttek a pályán, síró csapattársai és a döbbent közönség szeme láttára.

Végül úgy tűnik, Eriksen túléli, a legfrissebb sajtóhírek szerint sikeresen újraélesztették, és már üzent is csapattársainak.

A játékos majdnem tragikus halála azonban egy cseppet sem hatotta meg az M4 Sport stúdiójában ülő egykori válogatott labdarúgót, Bognár Györgyöt, aki egyre csak azt hajtogatta, hogy felháborító, hogy még nem döntöttek arról, folytatódhat-e a meccs.

Mint kiderült, ez nem pillanatnyi elmezavar volt, Bognár végig azt nyomta, hogy ezen túl kell lépni, le kell játszani a meccset.

„Nem értem, miért kell ehhez negyedóra, teszetosza népség”

– kelt ki magából, mert még legalább 15 percet várni kellett az UEFA döntésére.

„Számomra nem Eriksen állapota aggasztó, hanem hogy hogy lehetnek valakik ilyen döntésképtelenek”

– hőbörgött tovább, amikor már sejteni lehetett, hogy a játékos egy fokkal jobban van.

Bognár tahóságát a műsorvezető, Berkesi Judit és Petry Zsolt, a Herthától nemrég kirúgott kapusedző, szintén egykori válogatott játékos igyekezett finomítani – kevés sikerrel.

Kapcsolódó hírek