Egy fideszes elkotyogta, miért loptak el tegnap több ezer milliárd forintnyi közvagyont

A nemzeti vagyon a nemzeté, azt pedig úgy hívják, hogy Fidesz.

hubay-gyorgy
Hubay György (balra), a Fidesz országgyűlési képviselője. Fotó: Facebook/Hubay György

Valószínűleg már a 2022-es bukásra készülve több ezer milliárd forintnyi közvagyont szervezett át magának alapítványokba kedden az Orbán-kormány – írtuk meg a rendszerváltás óta nem látott rablóprivatizálást levezénylő törvények elfogadásának napján.

Hubay György kormánypárti országgyűlési képviselő a Facebookon utólag arról magyarázott híveinek:

„Ma nagy nemzetstratégiai kérdésekben döntöttünk a parlamentben. Sok esetben a Fidesz – KDNP kormány által visszaszerzett nemzeti vagyon egy részét az alapítványi gazdálkodásba adtuk, hogy már soha ne lehessen idegeneké.”

Hubay szerint tehát nem történt semmi rendkívüli, csupán „az idegenektől” óvják a közvagyont azzal, hogy a sajátjaik nevére mentik át.

A képviselő elmélete azért is érdekes, mert éppen az ő kormánya az, amelyik az utóbbi időben versenyt rajong Kína és Oroszország kegyeiért, soha meg nem térülő vasúti beruházásokkal, kétes vakcinákkal, ügynökkeltető kommunista egyetemekkel szolgáltatja ki Magyarországot „idegeneknek”, miközben Szijjártó Péter már gyakrabban tűnik fel keleti féldiktatúrákban, mint Záhonytól nyugatra.

Rengeteg pénzt kaptak Orbánék, több milliárdról van szó
A Fidesz korábbi képviselője elmondta, mivel kellene elsőként szembenéznie a pártnak
Meglepő kutatás jött ki a Tisza Párt friss támogatottságáról
Korrupció miatt őrizetbe vettek egy volt fideszes országgyűlési képviselőt
Már tudják, mi történt: emberöléssel gyanúsítják a szentlőrinci lakásból kizuhant lány barátját
Aggódik a 13 év alatti gyerekekért a KDNP, törvényjavaslatot nyújtottak be