Bulvár

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

Baleset

Megrázó videó került elő az Esztergom-Nyerges Rallyn történt balesetről

Baleset

Rettenetes hír: meghalt az Esztergom Rally egyik sérültje, egy kislány – már öt életet követelt a tragédia

Női versenyzőkkel újít a Formula-1

A női pilóták 8 versenyhétvégén állhatnak majd rajthoz 2021-ben.

Sáfrány NorbertSáfrány Norbert
Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén a mogyoródi Hungaroringen 2019. augusztus 2-án.
Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén a mogyoródi Hungaroringen 2019. augusztus 2-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ezekben a pillanatokban erősítette meg a Formula-1 hivatalos Twitter-csatornája, hogy a 2021-es naptári évben a betétfutamok között a W Series is helyet kap: jövőre a tervek szerint 21 F1-es futamot rendeznek, ezek közül 8 versenyhétvégén lesznek ott a női versenyzők is.

 

Hogy melyek lesznek ezek a versenyek, és hogy a Hungaroringre is jönnek-e a női pilóták az egyelőre még nem dőlt el, a W Series hivatalos oldala szerint ezt „a megfelelő időben közölni fogják”.

A projekt nem titkolt célja, hogy a női versenyzők jobban szem előtt legyenek az F1-es csapatvezetők számára is, ezzel megteremtve annak a lehetőségét, hogy ismét legyen női versenyző a királykategória rajtrácsán.

Az előzetes versenynaptár szerint jövőre március 21-én, Melbourne-ben startol a világbajnokság, amelynek a 11. futama lesz az augusztus elsején megrendezésre kerülő Magyar Nagydíj.

Ez is érdekelhet

Orbán Viktor fogadta a FIA elnökét

Lewis Hamilton hetedszer is világbajnok

Sebastian Vettel marad az F1-ben, az Aston Martinnál folytatja

Közleményt adtak ki a mentők és az autósport szövetség is a rallybalesetről

Meghalt Dobor Dezső sportriporter

Orbán Viktor kedvenc sportlapja kiállt a gyermekbántalmazó edzők mellett