Forma-1: lesz Magyar Nagydíj, megvan a dátum is

A koronavírus-járvány miatt egyelőre csak a júliusban elrajtoló idény első nyolc versenyhétvégéje ismert.

HAMILTON, Lewis
Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén a mogyoródi Hungaroringen 2019. augusztus 2-án. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Július 19-én versenyez a Forma-1-es világbajnokság mezőnye a Hungaroringen – derült ki a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media keddi közleményéből, amely a koronavírus-járvány miatt csak júliusban elrajtoló idény első nyolc versenyhétvégéjét tartalmazza.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által is elfogadott naptár szerint július első két hétvégéjén az osztrák Spielbergben, a Red Bull Ringen két versenyt is rendeznek, majd a csapatok Magyarországra utaznak.

A mogyoródi futam után két héttel Nagy-Britannia következik, Silverstone-ban szintén két egymást követő hétvégén versenyez a mezőny, amely aztán Spanyolországba, Belgiumba és Olaszországba látogat el szeptember elejéig.

Véget ért Kapás Boglárka pályafutása

Bejelentette visszavonulását Hosszú Katinka

Meghalt Keleti Ágnes

Orbán fizikai erőszakra buzdít a propagandistának állt futballozójával

Két hónapos csecsemőt élesztettek újra Fejér megyében

Megszavazta a Fidesz, hogy „végtelen pénzt” lehessen elkölteni kampányolásra