Baleset

Meghalt egy ember a Balatoni úton történt balesetben

Baleset

Rettenetes hír: meghalt az Esztergom Rally egyik sérültje, egy kislány – már öt életet követelt a tragédia

Bulvár

Ez nem egy nyilas házmester valami történelmi film forgatási helyszínéről, hanem Sulyok Tamást fotózták le Szegeden, egy csatorna mögött bujkálva

Simonka azt ígéri, vallomást tesz az őt kizáratni akaró fideszesről

Popcornt valaki?

Harta ViktorHarta Viktor
A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolt fideszes Simonka György Orbán Viktorral a Karmelita kolostorban 2020. márciusában.
A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolt fideszes Simonka György Orbán Viktorral a Karmelita kolostorban 2020. márciusában. Fotó: Facebook/Simonka György

A csütörtöki nap híre volt, hogy Simonka György kizárását kezdeményezi a Fideszből Ruck Márton medgyesegyházi csoportelnök, mert a költségvetési csalással megvádolt országgyűlési képviselő szerinte súlyosan árt a kormánypárt jó hírének.

Simonka csütörtök este Facebook-oldalán reagált Ruck bejelentésére. Védekezésül azt írta, a térségben komoly fejlesztések indultak el,

„a Ruck Mártonhoz és Kraller Józsefhez tartozó körök ezeken a projekteken óriási pénzeket kerestek, de nekik ez sem volt elég, ezért átálltak a Galló Ferenc által irányított, Jobbik-DK ellenzéki összefogás zsoldosának és ebből a csapatból próbálnak meg most újból mindent kizsigerelni”.

Simonka ezért állítása szerint a napokban többedmagával Ruck és Kraller kizárást kezdeményezte, még azelőtt, hogy Ruck is hasonlóan tett volna Simonkával szemben. Simonka György azt is írta, hogy Ruck tevékenységével kapcsolatban ő még nem tett vallomást,

„majd októberben, amikor elkezdődik végre az érdemi tárgyalás, akkor fogok”.

A Dél-Békési térségben az elmúlt években soha nem látott mértékű fejlesztések indultak el, minden területen. Ez az…

Posted by Simonka György on Thursday, August 13, 2020

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Visszavonul a korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádolt fideszes Simonka György

Simonka György mentelmi jogának felfüggesztését kérte az ügyészség

Bilincset és hurkos kötelet akasztottak Simonka György házának ajtajára

Itt a bejelentés: ő lesz az új kormányszóvivő

Gulyás Gergelynek ún. gerincműtéte volt

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot