Vallási nagykövet lesz Szikora Róbert

SZIKORA Róbert; ERDŐ Péter
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (b) és Szikora Róbert énekes az Égre néző címmel megjelent, istenes verseket tartalmazó válogatáskötet bemutatóján a budavári prímási palotában 2019. december 21-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Szikora Róbert lesz az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus arca, a művész a Borsnak arról beszélt, a kongresszus sajtófőnöke kérte fel a feladatra, amit örömmel vállalt.

„Váratlanul hívott fel, pont a születésnapomon. Úgy éreztem, ez óriási ajándék valahonnan fentről. Találkoztunk, elmondta, hogy én lennék a rendezvény egyik nagykövete, az arca. Az előmunkálatokban is részt vehetek, mint hitvalló, tanúságtevő. Sok keresztény színész, művész van, de ebben a műfajban engem választottak”

– mesélte a zenész, aki elmondása szerint már találkozott Erdő Péter bíborossal és Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel is.

Szikora Robi beszélt arról is, hogy gyermekkora óta vallásos, nemes feladatnak érzi a felkérést, boldogan segít, sok feladata lesz, de részleteket nem árult el.

„Szent Péter utódját ki ne várná?”

– mondta az R-GO frontembere annak kapcsán, hogy a hírek szerint a szeptember 13-20. közötti eseményen Ferenc pápa is tiszteletét teszi.

Szikora Róbert: Amit Ferenc pápa mond, olyan, mintha Krisztus mondaná

Szikora Róbert: a koronavírus Isten büntetése

Az Orbán-imádó Szikorának korábban még Kádár János volt a kedvenc politikusa

Szikora Róbert: „Orbán Viktor úr számomra egy kiváló magyar ember és egy politikusi géniusz”

Orbán Viktornak megengedték, hogy leírja az „orosz rakétatámadás” kifejezést

Magyarlakta területet bombáznak az oroszok, Szijjártó még csak leírni sem merte a szót