Magyarországra jön Ferenc pápa

FERENC pápa
Ferenc pápa szentmisét pontifikál a csíksomlyói hegynyeregben, Erdélyben 2019. június 1-jén. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Magyarországra látogat Ferenc pápa – számolt be róla az M1 propagandacsatorna szombat déli Híradója egy vatikáni tudósítóra hivatkozva. A katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárónapjára, szeptember 20-ra érkezhet Magyarországra.

Az értesülést hivatalosan még nem erősítette meg a Vatikán, de az M1 más forrásból is úgy értesült, hogy ősszel várható a pápa magyarországi útja.

Áder János államfő február 14-én, vatikáni látogatásán számolt be arról, hogy magyarországi látogatásra hívta Ferenc pápát a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából. A köztársasági elnök elmondta: azzal a szándékkal érkezett a Vatikánba, hogy meghívja és meggyőzze a Szentatyát, jöjjön el és vegyen részt a szeptember 13-20. között megrendezendő eucharisztikus világkongresszuson.

Az államfő érvei között szerepelt, hogy 100 éve vette fel Magyarország a diplomáciai kapcsolatot a Vatikánnal, és 30 esztendővel ezelőtt újították azt meg. Kitért arra is, hogy 25 éve nem járt katolikus egyházfő Magyarországon, utoljára Szent II. János Pál pápa látogatta meg hazánkat 1996-ban.

Áder János kiemelte a találkozón, hogy Ferenc pápa tavalyi csíksomlyói látogatása rendkívül sikeres volt a hívek körében, és biztos, hogy hasonló szeretettel fogadnák a magyarországi hívek is.

Sulyok Tamás és Magyar Péter is részt vesz Ferenc pápa temetésén

Kiderült, mi okozhatta Ferenc pápa halálát

Meghalt Ferenc pápa

Aggasztó Ferenc pápa állapota

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi