Meghalt Ferenc pápa

JÉZUS KRISZTUS; FERENC pápa
Ferenc pápa a virágvasárnapi szentmise végén a vatikáni Szent Péter téren 2025. április 13-án. A húsvéti nagyhetet felvezető vasárnapon a katolikus egyház pálmaágakkal emlékezik meg Jézus Krisztus kereszthalála előtti jeruzsálemi bevonulásáról, mert az Írás szerint Jézus a követői által a lába elé tett pálmaágakon lépdelve érkezett Jeruzsálembe. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci

Meghalt Ferenc pápa – jelentette be a Vatikán. A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál. A pápa húsvétvasárnap, április 20-án még megjelent a hívek előtt.

„Kedves testvéreim és nővéreim, mély szomorúsággal kell bejelentenem Ferenc szentatyánk halálát” – fogalmazott Kevin Farrell bíboros a Vatikán tévécsatornáján.

„Ma reggel 7 óra 35 perckor Róma püspöke, Ferenc visszatért az Úr házába. Egész életét az Úr és az ő egyházának szolgálatára szentelte. Hűséggel, bátorsággal és egyetemes szeretettel tanított minket arra, hogyan éljük meg az evangélium értékeit – különösen a legszegényebbek és leginkább kirekesztettek javára”

– idézte a Vatikán hírcsatornája, a Vatican News a bíboros szavait.

Ferenc pápa argentin jezsuita szerzetes, a 266. római pápa, az első latin-amerikai katolikus egyházfő. Jorge Mario Bergoglio néven született 1936. december 17-én Buenos Airesben, 2013. március 13-án választották a katolikus egyház fejévé.

A Vatican News felidézi, hogy a pápánál februárban kétoldali tüdőgyulladást diagnosztizáltak, 38 nap kórházi kezelés után térhetett vissza otthonába, a Szent Márta-házba. Mint írják, 1957-ben, húszas évei elején Jorge Mario Bergoglión egy súlyos légúti fertőzés következtében tüdőműtétet hajtottak végre Argentínában, a tüdejének egy részét eltávolították. Idősebb korára Ferenc pápa gyakran szenvedett különböző légúti megbetegedésektől.

A Vatikán hírcsatornája azt is közölte, hogy 2024 áprilisában Ferenc pápa jóváhagyta a pápai temetési szertartások liturgikus könyvének frissített kiadását, amely majd irányt ad a megtartandó temetési szentmisének. A második kiadás több újdonságot is bevezet, többek között azt, hogyan kell eljárni a pápa földi maradványaival halála után. A halál megállapítása ezentúl a kápolnában történik, nem pedig abban a helyiségben, ahol elhunyt, és a testét azonnal a koporsóba helyezik.

Diego Ravelli érsek, az apostoli szertartások mestere szerint az elhunyt Ferenc pápa azt kérte, hogy a temetési szertartás legyen egyszerűsített, és a hangsúly az egyház hitének kifejezésén legyen a feltámadt Krisztus testében.

„A megújított szertartás még inkább azt kívánja hangsúlyozni, hogy a római pápa temetése egy pásztor és Krisztus tanítványának temetése, nem pedig egy e világi hatalmasságé” – idézte a Vatican News Diego Ravelli érseket.

Erdő Péter: 11 órától harangozás lesz minden templomban

Erdő Péter bíboros prímás Esztergom-Budapesti érsek a Facebook-oldalán azt írta:

„Megrendülten értesültünk Szentatyánk Ferenc pápa elhunytáról. Hálát adunk Istennek a kegyelmekért, amelyekben szolgálata révén részesültünk. Különös szeretettel emlékezünk két magyarországi látogatására és következetes kiállására a béke szent ügye mellett. Elhunyt Szentatyánkért ma délelőtt negyedórás harangszóval és szívbeli imádsággal könyörögjünk. A harangozásra 11 órától kerüljön sor minden templomban.”

Megrendülten értesültünk Szentatyánk Ferenc pápa elhunytáról. Hálát adunk Istennek a kegyelmekért, amelyekben szolgálata…

Posted by Esztergom-Budapesti Főegyházmegye on Monday, April 21, 2025

Sulyok Tamás és Magyar Péter is részt vesz Ferenc pápa temetésén

Kiderült, mi okozhatta Ferenc pápa halálát

Aggasztó Ferenc pápa állapota

Friss hírek Ferenc pápáról

Mocskos hazaárulók: már nyíltan az orosz titkosszolgálat anyagait teríti az állami hírügynökség

Szijjártó Péter üdvözölte az amerikai-orosz tárgyalásokat