„Ma itt meghalsz” – fojtogatta, levizelte volt élettársát egy férfi

A Pest Megyei Főügyészség indítványozta egy férfi letartóztatását, mert a gyanú szerint volt élettársát először az ájulásig fojtogatta, majd megalázta és újra fojtogatni, verni kezdte.

A férfi nem tudta feldolgozni, hogy volt élettársa őt korábban elhagyta. A nőt idén február 16-án korábbi közös albérletükhöz hívta azzal az ürüggyel, hogy segítsen neki takarítani.

Miután a házban összeszólalkoztak, a nő menni akart, a férfi azonban ezt nem engedte meg neki. Bezárta az ajtót és fojtogatni kezdte volt élettársát,

a 24.hu cikke szerint le is vizelte az elernyedt és földre került nőt.

Ezután kényszerítette, hogy folytassa a takarítást. Követte a nőt a fürdőbe, ahol még háromszor-négyszer megszorongatta a torkát, többször arcon ütötte, közben pedig azt mondta neki,

„ma itt meghalsz”.

Mikor a férfi kicsit nem figyelt, a nőnek sikerült elmenekülnie. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítja a férfit.

A Pest Megyei Főügyészség kezdeményezte a letartóztatását, mivel szökésétől lehet tartani, illetve fennáll a veszélye annak, hogy szabadlábon hagyása esetén a megkísérelné befejezni a megkezdett bűncselekményt.