Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – akit Magyar Péter korábban a „maffia ügyészének” nevezett – felfüggesztette ügyészi állásából Fürcht Pált, és egyben újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett kollégája ellen. Ezt Fürcht, mint a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) júniusban lemondott vezetőjének képviseletét ellátó Horváth Lóránt ügyvédi iroda közölte csütörtökön.

Az iroda közlése szerint Lajtár István azzal indokolta döntését, hogy

„Fürcht Pál egyoldalú értelmezése alapján hozott nyilvánosságra a közvélemény számára ellenőrizhetetlen információkat egy folyamatban lévő büntetőügyben tett ügyészi intézkedésekről”.

„Súlyosan sérti az ügyészség szervezeti érdekeit és jóhírnevét (:D – a szerk.), hogy Fürcht Pál a nyilatkozataiban ennek kapcsán egyértelműen arra utalt, miszerint a Legfőbb Ügyészség a jogszabályokban írt kötelezettség és az etikai normák előírásai ellenére egy büntetőügyben akadályozza a tényállás teljeskörű felderítését” – írta az indoklás alapján az iroda.

Fürcht Pál állítólag néhány napja jelentette be, hogy kész tanúskodni a Rogán–Schadl–Völner-ügyben és az iratok átírására tett kísérletekről. Magyar Péter szerint Fürcht Pált hiába próbálják majd megfélemlíteni, a Fidesz számára kellemetlen dolgokat fog mondani.

A kormányfő azt állította, az egykori ügyész kész tanúskodni, de nem csak ebben az ügyben.

Megosztás