A Kazincbarcikai Járásbíróság kiskorú veszélyeztetése és garázdaság bűntette, illetve könnyű testi sértés vétsége miatt elítélt két szülőt, akik verekedésre biztatták gyermeküket Borsodban. Az apát 2 év, míg az anyát 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélték – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya hétfőn.
A tájékoztatás szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajókazán élő vádlottak azután biztatták verekedésre 13 éves lányukat, miután váltócipő nélkül ment fel a helyi futballpályára és ezt a – szabályok betartását figyelő – sértett számon kérte. A 18 éves nő megkérte a gyereket, hogy hagyja el a pályát, különben a szabálytalan használatot jelezni fogja a polgármesternek.
A 13 éves szarházi lány már ekkor veréssel fenyegette a nőt, de végül hazament és elpanaszolta a történteket szüleinek. A „család” közösen visszament a pályához, ahol az anya arra biztatta lányát, hogy üsse meg a sértettet, akit erre a gyermek a hajánál fogva húzott és többször ököllel megütött.
A közlemény szerint a verésbe a szülők is becsatlakoztak, majd egy idő után visszamentek az autóhoz, lányuk további támadását egy másik személy szakította meg. Később az anya újra bántalmazni kezdte a sértettet és csatlakozott a veréshez a lánya is, akit ekkor már igyekezett lefogni.
A vádlottak tudták, hogy lányuk elégtételt akar venni sérelmei miatt, mégis visszavitték őt a pályához. Miután egyik szülő sem akadályozta a lányt a bántalmazásban, sőt, támogatták és becsatlakoztak a verésbe, a közlés szerint veszélyeztették gyermekük erkölcsi fejlődését.
A büntetés mellett a bíróság mindkét szülőt 4 évre eltiltotta az olyan foglalkozásoktól vagy tevékenységektől, amelye keretében 18 évesnél fiatalabb személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végeznék, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állnának.