Mészárlás készült Sajókazán, az egész osztályt meg akarta ölni egy diák

Elrendelte egy osztálytársai megölésével fenyegetődző fiatalkorú gyanúsított letartóztatását a Miskolci Járásbíróság – tudatta a Miskolci Törvényszék szombaton.

A nyomozás adatai szerint a Sajókazai Általános Iskola tanára május 24-én egy tanórán észlelte, hogy a fiatalkorú gyanúsított tizenegy centiméter pengehosszúságú konyhakést vett elő a táskájából, és a nyelvén húzogatta, ezért azt a tanár elvette tőle.

A gyanúsított tagja egy korábban létrehozott internetes közösségi csoportnak, melyben egy sajókazai „mészárlásról” és ennek kapcsán egy „bázis” létrehozásáról értekeztek, valamint olyan bejegyzést tett közzé, hogy a „sajókazaiak mind meg fognak fizetni!”. A gyanúsított május 26-án üzenetküldő alkalmazáson keresztül közölte az osztályfőnökével, hogy

az általa iskolába vitt késsel az volt a szándéka, hogy az egész osztályt megölje.

A gyanúsításban szereplő cselekmény alkalmas emberölés előkészületének megállapítására – írták.

A járásbíróság szerint a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, továbbá megalapozottan lehet tartani attól, hogy a gyanúsított tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítási eljárást, illetve az előkészített bűncselekményt végrehajtaná. Mindezek miatt egy hónapra elrendelte a fiatalkorú gyanúsított letartóztatását, amelyet büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani.

A gyanúsított, illetve védője és törvényes képviselő fellebbezett a döntés ellen – közölte a törvényszék.

Törvényszék: terrorcselekményt terveztek egy iskola ellen

Megvertek egy vendéget a Symbolban, mert nem akart kábítószerezni

Megöltek egy embert Szolnokon

Megszólalt a győri gázoló: vérlázító, hogy mivel mosdatják

Összevesztek a rossz bojleren, halálra szúrta szomszédját egy férfi Pápa mellett

Megerőszakolta, megkötözte feleségét egy férfi Tolnában, majd felakasztotta magát