A Lidl Magyarország 7,3 milliárd forintot, az Aldi pedig 2,5 milliárd forintot fordít az idén béremelésre – közölték a cégek az MTI-vel kedden.
A Lidl az elmúlt két évben több mint 12 milliárd forintot fordított béremelésre. Az üzletekben és a raktárakban dolgozó 5300 munkavállalót érintő béremelést követően a bolti eladók kezdő havi bruttó járandósága 280 ezer és 301 ezer forint között alakul, míg a már három év munkaviszonnyal rendelkező bolti eladók számára az elérhető legmagasabb bruttó havi járandóság bruttó 335 ezer forintig terjedhet, 8 órás munkaidőben, a béren kívüli juttatás összegével együtt. Közölték: ezen felül a pótlékok a tavalyi évben átlagosan havonta bruttó 45 ezer forintot jelentettek.
Az Aldi élelmiszerlánc mintegy 2,5 milliárd forintot fordít bérfejlesztésre Magyarországon 2020-ban. Közleménye szerint bolti és logisztikai dolgozók bérének emelésével párhuzamosan
1 100 000 forint fölé emelik a 8-9 hónapig tartó betanulási időszak után kezdő menedzseri fizetéseket.